Külföld

Letette hivatali esküjét az Egyesült Államok 46. elnöke

Az új amerikai elnök amerikai keleti-parti idő szerint délben, míg magyar idő szerint este hatkor tette le az esküt. Beiktatási beszédében hangsúlyozta: minden erejével azon lesz, hogy egyesítse a nemzetet.

Letette hivatali esküjét az Egyesült Államok 46. elnöke
Joe és Jill Biden a Fehér Ház főbejáratánál
Fotó: AFP/Jim Watson

„Új nap virradt Amerikára” - írta a Twitteren Joe Biden, az Egyesült Államok leendő elnöke szerdán, beiktatása napjának első üzenetében.

A hagyományoknak megfelelően Biden istentisztelettel kezdte beiktatása napját, amelyre a Szent Máté apostolról elnevezett washingtoni katedrálisban került sor. A misén Kamala Harris leendő alelnök, illetve vezető demokrata és republikánus politikusok is jelen voltak.

Letette hivatali esküjét az Egyesült Államok 46. elnöke
Letette hivatali esküjét az Egyesült Államok 46. elnöke
Fotó: AFP/Saul Loeb

Judd Deere sajtótitkár-helyettes elmondta: Donald Trump leköszönő elnök a hagyományoknak megfelelően levelet hagyott utódjának, mielőtt távozott a Fehér Házból. A tisztségviselő semmit sem árult el a levél tartalmáról vagy hangneméről.

Trump felesége, Melania szintén rövid üdvözlőlapot írt Jill Biden leendő first ladynek - értesült a CNN amerikai hírtelevízió.

Trump, aki csalásra hivatkozva megkérdőjelezte a novemberi elnökválasztás eredményét, máig nem gratulált Bidennek győzelméhez, és búcsúbeszédeiben sem említette név szerint demokrata ellenfelét.

Hagyománynak számít, hogy a leköszönő elnök levelet hagy utódjának az Ovális Irodában.

Barack Obama akkori vezető négy évvel ezelőtti üzenetében egyebek között arra emlékeztette Trumpot, hogy vele együtt ő is csak ideiglenes viselője az elnöki tisztségnek.

„Ez tesz minket azoknak a demokratikus intézményeknek és hagyományoknak (.) az őrévé, amelyekért elődeink harcoltak és adták vérüket„ - írta. „A mindennapi politika kötélhúzásától függetlenül rajtunk múlik, hogy a demokráciánk eszközeit legalább olyan erős állapotban hagyjuk, ahogy találtuk őket” - tette hozzá.

Trump számos elnöki hagyománnyal szakított. Például nem volt ott Biden szerdai beiktatásán (hasonló 1869 óta nem történt), valamint nem hívta meg a demokrata elnökjelöltet a Fehér Házba azt követően, hogy kiderült: Biden győzött a novemberi elnökválasztáson.


Biden: Ma demokrácia ügyének győzelmét ünnepeljük

„Ma nem egy jelölt, hanem egy ügy, a demokrácia ügyének győzelmét ünnepeljük” - mondta beiktatási beszédében Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke szerdán Washingtonban.

„Ez a demokrácia napja, a remény, a megújulás és az eltökéltség napja” - hangsúlyozta.

Újra megtanultuk, hogy a demokrácia értékes és törékeny - húzta alá a 78 éves, demokrata párti vezető az elmúlt időszak eseményeire utalva.

A kihívások legyőzéséhez nem elég a szó, egységre van szükség - jegyezte meg.

„Minden erőmmel azon leszek, hogy egyesítsem népünket, egyesítsem nemzetünket” - nyomatékosította Biden.

Megígérte, hogy minden amerikai elnöke lesz, és ugyanolyan elszántsággal küzd azokért, akik nem támogatják, mint azokért, akik igen.

„Egységre van szükség, hogy felvegyük a harcot az ellenségeinkkel: a dühvel, a keserűséggel, a gyűlölettel, a szélsőségességgel, a törvénytelenséggel, az erőszakkal, a betegséggel, a munkanélküliséggel és a reménytelenséggel” - hangoztatta.

Beszédében Biden kitért a koronavírus-járvány okozta nehézségekre is, és arra kérte a jelenlévőket, hogy mondjanak egy néma imát azért 400 ezer emberért, akik életüket vesztették a vírus okozta Covid-19 betegségben.

A nemzetközi közösségnek az elnök azt üzente: véget vet elődje - a republikánus párti Donald Trump - elszigetelődésre törekvő politikájának, és vezetése alatt Amerika újra azon lesz, hogy partnereivel együttműködve kivegye a részét a globális problémák megoldásából.

Helyreállítjuk szövetségeinket, hogy készen álljuk a jelen és a jövő kihívásaira - ígérte. Amerika nem puszta erővel fogja vezetni a világot, hanem a példa erejével - tette hozzá.

„Erős, megbízható partner leszünk a békében, a fejlődésben és a biztonságban” - mondta.

Biden beiktatásán Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama volt elnök is megjelentek, viszont nem ment el a leköszönő Donald Trump. Ő az első amerikai elnök 1869 óta, aki nem vesz részt utódja beiktatásán. Trump alelnöke, Mike Pence megjelent a ceremónián.

A Capitolium két héttel korábbi ostroma, valamint a koronavírus-járvány miatt hozott példátlan biztonsági óvintézkedések eredményeképpen az ilyenkor megszokott százezres tömeg helyett alig néhányan voltak Washington szívében. A hiányzó tömeget mintegy 200 ezer amerikai zászló jelképezte.

A hadsereg főparancsnokaként első alkalommal tartott katonai szemlét az új elnök

A hadsereg főparancsnokaként első alkalommal tartott katonai szemlét Joe Biden.

A beiktatási ceremónia hagyományos részének számító szemlézés a washingtoni Capitolium keleti lépcsőjén történt, ahol az új elnök és alelnöke megtekintette a díszegyenruhás alakulatok felvonulását.

Az elnöki beiktatás hagyományosan ünnepi parádéval szokott véget érni, de idén ezt a koronavírus-járvány miatt virtuális parádéval helyettesítik majd.

A katonai felvonulás után az új elnök és alelnök házastársaikkal együtt megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját az arlingtoni nemzeti sírkertben. A ceremóniára elkísérték őket a beiktatáson részt vevő volt amerikai elnökök, Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama is.

Objektum doboz


Több ország vezetője gratulált az új elnöknek

Az elsők között gratulált Joe Bidennek, az Egyesült Államok új elnökének az Európai Parlament elnöke, a brit, a kanadai, az izraeli és az olasz kormányfő.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke közleményében azt hangsúlyozta, hogy az új amerikai vezetés egy új korszak kezdetét jelzi a transzatlanti kapcsolatokban. A világnak arra van szüksége, hogy erős kapcsolat legyen Európa és az Egyesült Államok között - emelte ki.

Boris Johnson brit kormányfő a Twitteren gratulált Joe Biden és alelnöke, Kamala Harris „történelmi beiktatásához”. „Az Egyesült Államok vezetése elengedhetetlen olyan ügyekben, amelyek mindenki számára fontosak, a klímaváltozástól a koronavírus-járványig” - írta Johnson, hozzátéve, hogy nagyon várja a közös munkát Biden elnökkel.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök azt üzente Bidennek, hogy már nagyon várja, hogy együtt tudjanak dolgozni a koronavírus-járvány és az éghajlatváltozás jelentette kihívások kezelésén. „Együtt fogunk működni abban, hogy előmozdítsuk a békét, a demokráciát és a biztonságot országainkban és külföldön egyaránt” - fogalmazott Trudeau közleményében.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök gratuláló videoüzenetében arra kérte az új amerikai elnököt, hogy erősítse meg az Izrael és az Egyesült Államok közötti szövetséget annak érdekében, hogy együttes erővel tudjanak fellépni az olyan közös kihívásokkal szemben, mint például az iráni fenyegetés, illetve azzal a céllal, hogy még tovább bővítsék a békét Izrael és az arab világ között.

„Várom, hogy együtt dolgozhassunk az Egyesült Államok és Izrael közötti szövetség további megerősítésén, az Izrael és az arab világ közötti béke bővítésének folytatásán és a közös kihívásokkal való szembenézésben, amelyek közül a legfőbb az Irán jelentette fenyegetés” - üzente Netanjahu.

Szintén gratulált Reuven Rivlin izraeli államfő az új amerikai elnöknek. „Régiónk gyorsan változik, sok változás pozitív. Izrael és szomszédaink között a közelmúltban kötött békemegállapodások új reményt hoztak, és remélem, hogy együtt fogok működni Önnel a régióban további hidak kiépítésében, többek között palesztin szomszédainkkal is ”- fogalmazott Rivlin.

Giuseppe Conte olasz kormányfő a Twitteren kívánt jó munkát Bidennek és Harrisnek, és a demokrácia számára nagy napnak nevezte az új amerikai elnök beiktatásának napját.

Ferenc pápa is üzent Joe Bidennek a beiktatás után. A katolikus egyházfő ebben azt tudatta, imádkozik azért, hogy az új amerikai elnök megbékélést hozzon az Egyesült Államokban és az egész világon. Reményét fejezte ki, hogy Biden olyan társadalom kiépítésén fog dolgozni, amelyet valódi igazságosság és szabadság jellemez, és ahol tiszteletben tartják minden egyes ember jogait és méltóságát, különös tekintettel a legkiszolgáltatottabbakra.

Angela Merkel német kancellár az amerikai demokrácia ünnepének nevezte Joe Biden és Kamala Harris alelnök beiktatását gratulációjában, amelyet Steffen Seibert kormányszóvivő ismertetett egy Twitter-bejegyzésben.

A német kormányfő hozzátette: örömmel várja, hogy Biden és Harris munkája révén elkezdődjék „a német-amerikai barátság és együttműködés új fejezete”.

Kamala Harris alelnök leteszi az esküt
Kamala Harris alelnök leteszi az esküt
Fotó: Getty Images/AFP

BEIKTATTÁK ALELNÖKI HIVATALÁBA KAMALA HARRIST

Beiktatták hivatalába a demokrata párti Kamala Harrist, az Egyesült Államok első színesbőrű női alelnökét szerdán Washingtonban.

Kamala Harris - a hagyományoktól eltérően - Sonia Sotomayort, a legfelső bíróság első latino származású bíróját kérte fel az esketésre.

Kapcsolódó írásaink