Külföld

A konzervatív fordulat Magyarország érdeke

Irányváltást sürget a Kereszténydemokrata Unióban (CDU) és Németországban Hans-Georg Maaßen, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi elnöke

A CDU konzervatív szárnyát támogató jogász szerint hazánk is a fordulatban érdekelt.

A konzervatív fordulat Magyarország érdeke
Hans-Georg Maaßen
Fotó: AFP

– Ön kit és miért támogat a CDU elnöki posztjáért folyó küzdelemben?

– Kiállok a CDU politikai irányváltása mellett. Angela Merkel vezetése alatt a párt balratolódott, szocialistábbá vált. Ezért van szükség a fordulatra. A jelöltek közül Laschet és Röttgen a Merkel-kurzus képviselői, Merz ezzel szemben nem.

– Hogyan kellene kinéznie ennek az irányváltásnak?

– A CDU-nak ismét polgári, keresztény párttá kell válnia. Az államnak fel kell hagynia azzal, hogy gyámkodik az emberek felett. Józan, nem pedig ideológiailag vezérelt menekült- és migrációs politikára van szükség, emellett fel kell hagyni a genderőrülettel és a szocialista újraelosztással. A koronavírus-járvány ellen pedig arányos intézkedésekkel kell küzdeni, amik hatása nem rosszabb, mint maga a betegség.

– Milyen jelentőséggel bír ez az elnökválasztás Magyarország és a régiónk számára?

– A döntő ebből a szempontból az, ki lesz a kancellárjelölt és ki lesz a kancellár a szeptemberi választás után. A CDU elnökének van a legjobb esélye arra, hogy kancellárjelölt, majd pedig kormányfő legyen. Az eddigi politika folytatása tovább mélyítené az unióban eddig is meglévő törésvonalakat, hozzájárulna az EU meggyengítéséhez. Magyarországnak is érdeke tehát, hogy politikai irányváltás jöjjön Németországban.w

Kapcsolódó írásaink

Maaßen: A határnyitás hiba volt

ĀA közel-keleti és észak-afrikai országokban élő fiatal felnőttek több mint negyven százaléka gondolkozik a kivándorláson egy friss közvélemény-kutatás szerint

Szoros a verseny a CDU-elnökségért

ĀA Kereszténydemokrata Unió delegáltjai az új vezető megválasztásával döntenek arról is, hogy a merkeli irányvonalat viszi tovább a párt, vagy visszatér konzervatív gyökereihez