Külföld
Elvesztette többségét, bukhat Conte kormánya
Az olasz miniszterelnök nem tartja be a demokratikus szabályokat – véli Renzi, aki tegnapjelentette be pártja kilépését a koalícióból, Salvini pedig a baloldali kabinetet bírálta

Kilép az Élő Olaszország (Italia Viva) párt a Giuseppe Conte vezette olasz kormányból – jelentette be Matteo Renzi, a párt elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. A párt visszahívja Elena Bonetti családügyi minisztert, Teresa Bellanova mezőgazdasági minisztert és Ivan Scalfarotto külügyi államtitkárt.
A volt miniszterelnök a sajtótájékoztatón a Corriere della Sera című lap szerint kijelentette: nem ők robbantották ki a kormányválságot, az már hónapok óta tart. Elmondása szerint a demokráciának vannak szabályai, és ha nem tartják tiszteletben ezeket a szabályokat, valakinek fel kell szólalnia. A demokrácia nem egy valóságshow – közölte Renzi, hozzátéve: a válságot nem a közösségi oldalakon, hanem a tárgyalóasztaloknál kell megoldani. A pártelnök szerint nincs szükség előre hozott választásokra, mivel pártja nyitott egy új koalíciós megállapodásra.
A 2019 szeptemberében alakult második Conte-kormány így elveszítette többségét a szenátusban. A kormányfő több út között választhat, vagy benyújtja lemondását és újabb kormányalakítási mandátumot kér az államfőtől, vagy a gazdasági helyreállítási program parlamenti szavazásán kér bizalmat.
A két másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) az utolsó pillanatig azon dolgozott, hogy elkerülje a válságot, sajtóértesülések szerint a kormány radikális átalakítását ajánlották fel Renzinek a maradásért cserébe. Elemzők viszont úgy látják, hogy a Conte és Renzi közötti politikai és főleg személyes törés helyrehozhatatlanná vált. A Corriere della Sera beszámolója szerint az egymásnak intézett üzenetekben az Italia Viva elnöke alkalmatlannak nevezte a kormányfőt, utóbbi pedig azt mondta, hogy Renzi csak a saját érdekeit tartja szem előtt.
Még kedd éjszaka az Italia Viva miniszterei a járvány utáni gazdasági program forrásainak felhasználásáról tartott kormányülésen nem fogadták el a kabinet helyreállítási programját. A több mint kétszázmilliárd eurót kitevő csomag végleges felhasználási programját az M5S és a PD elfogadta. Renzi a Die Welt című lap szerint úgy gondolja, Conte hibásan akarja szétosztani az uniós helyreállítási csomagból kapott pénzeket, a támogatásnak ugyanis mindössze tíz százalékát kapná meg a gyengélkedő egészségügyi rendszer.
A jobbközép ellenzéket vezető Matteo Salvini szürreálisnak nevezte a kormányvitákat a járványhelyzetben. „A Conte-kormánynál még Pinokkió kék tündére is jobban vezetné az országot” – hangoztatta.
Roberto Speranza egészségügyi miniszter a járványhelyzetben kialakult kormányválságot megbocsáthatatlannak nevezte. Az M5S színeiben politizáló sportminiszter, Vincenzo Spadafora az Euractiv brüsszeli portál szerint közölte, nincs esély további együttműködésre az M5S és az Italia Viva között.
Sergio Mattarella államfő szerda délután közölte Contéval, hogy a járványhelyzet miatt gyorsan ki kell kerülni a kormányválság okozta bizonytalanságból.