Külföld
„Egyszerre küzdünk az egészségügyi vészhelyzettel és a kormányválsággal”

Giuseppe Conténak minél előbb be kell számolnia a parlamentben a kormányválság fejleményeiről. „El kell mondania az igazat az olaszoknak, vagyis, hogy az egyetlen ország vagyunk, amely egyszerre küzd az egészségügyi vészhelyzettel és a kormányválsággal” - mondta Gelmini.
A Hajrá Olaszország képviselőcsoportjának vezetője hangsúlyozta, hogy a jobbközép pártok készek „megbénítani” a parlament munkáját, ha Conte „tovább húzza az időt”.
A parlamenti frakciók csütörtök délutáni ülésükön határoznak arról, mikorra várják a miniszterelnököt beszámolóra, amelyet bizalmi szavazás követhet.
A La Repubblica napilap szerint Giuseppe Conte jelenleg időt igyekszik nyerni, hogy felmérje, milyen utat kövessen azután, hogy a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) párt szerda este visszahívta minisztereit a kormányból.
Sajtóértesülések szerint az államfő végső határidőként a január 20-i parlamenti szavazást jelölte meg, amikor 30 milliárd eurót érő költségvetési módosításról kell szavazni a járvány miatt bezárt vendéglátásnak szánt források felhasználására.
Lorenzo Pregliasco politológus szerint egy másik kormányfő hasonló helyzetben már benyújtotta volna lemondását, de Giuseppe Conte 2018-ban kezdődött miniszterelnöksége jellemző vonásának számít „ a várakozás, a halasztás, a kezdeményezések halogatása”.
A miniszterelnök mögött felsorakozó Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt azonnali internetes kampányt indított egy újabb, immár a harmadik Conte-kormány felállítására. A másik kormányerő Demokrata Párt (PD) is el akarja kerülni az előrehozott választásokat, amelyeket végső esetben júniusban tarthatnának, később ez már lehetetlen lesz az államfői választási időszak miatt.
Az elemzők találgatják a lehetséges forgatókönyveket: Giuseppe Conte lemond és azonnal újabb kormányalakítási mandátumot kér, vagy a parlamentben igyekszik új többséget szerezni az Élő Olaszország párt tagjait más képviselőkkel és szenátorokkal helyettesítve. Utóbbi esetben azonban szintén új kormányalakítási mandátumot kell kérnie. Nem kizárt egy új M5S-PD vezette kormánykoalíció sem másik miniszterelnökkel, vagy egy határidőre szól szakértői kormány felállása.
Giuseppe Marino, a jobboldali Il Giornale belpolitikai újságírója az MTI-nek hangoztatta, hogy Sergio Mattarella államfő a mostani egészségügyi vészhelyzetben a leggyorsabb és legkönnyebb megoldást keresi, ezért időt adott a miniszterelnöknek, aki a bizalmatlansági indítványig a helyén maradhat. Emlékeztetett, hogy a közelmúltban életbe lépett reform miatt a következő parlament létszáma jelentősen alacsonyabb lesz, ezért a „jelenlegi parlament tagjainak jelentős része Conte maradásán munkálkodik, hiszen nem biztos, hogy a következő törvényhozásba bekerülnek”.