Külföld
Egy éve hunyt el Sir Roger Scruton

Az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) európai parlamenti frakciója online konferenciát is tartott mások mellett Giorgia Meloni olasz politikus, valamint Hörcher Ferenc, az NKE Politika- és Államelméleti Kutatóintézete igazgatójának részvételével.
Sir Roger Scruton 2019-ben átvette a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést Orbán Viktor kormányfőtől, aki a londoni ünnepségen hangsúlyozta, a brit filozófus előre látta az illegális migráció veszélyeit és megvédte Magyarországot az igazságtalan bírálóktól. Sir Roger Scruton válaszában kiemelte, Magyarország példát mutatott azzal, hogy olyan időkben is megőrizte értékes önazonosságát, amikor mindenhol máshol a globális egyformaság elfogadására, a nemzeti különbözőségek felszámolására irányuló nyomás érzékelhető.
Sir Roger Scruton 1944. február 27-én született Buslingthorpe-ban, Cambridge-ben doktorált filozófiából és esztétikából. A hagyományos konzervativizmust képviselő The Salisbury Review egyik alapítója, számos ismert sajtóorgánum, köztük a The Times, a The Spectator és a New Statesman szerzője volt.
A Brit Akadémia és a Királyi Irodalmi Társaság tagja, a Buckingham Egyetem és az Oxfordi Egyetem vendégprofesszora volt, 2016-ban a filozófia és oktatás terén szerzett érdemeiért és erőfeszítéseiért lovaggá ütötték. Több mint ötven könyvet írt a politika, az esztétika és az erkölcs témájában, továbbá két opera és egy regénysorozat szerzője.
Évtizedekig a brit jobboldal meghatározó alakja volt. 2019 tavaszáig a May-kormány egyik bizottságának vezetője volt, ám visszahívták javadalmazással egyébként nem járó posztjáról, miután egy interjúban védelmébe vette a magyar kormányt, a migrációról és George Sorosról is beszélt.
Az 1980-as években segítette a földalatti akadémiai hálózatok létrejöttét a Kelet-Európában, ezért később cseh állami kitüntetést is kapott.