Külföld

Politikai fordulatot ígér CDU-elnökként Merz

Laschetet támogatja és nem készül a kancellárjelöltségre Spahn

A végéhez közeledik a német Kereszténydemokrata Unió elnökválasztási a versenye. Az utolsó jelölti vitát a népszerűségéből sokat veszítő Armin Laschet nyerte a sajtó szerint, a tartományi kormányfő Markus Söder bajor miniszterelnök segítségével gyűjtene további szavazatokat.

Politikai fordulatot ígér CDU-elnökként Merz
Merz letérne a merkeli útról, Röttgen és Laschet azonban nem
Fotó: DPA/Michael Kappeler

Cáfolta Jens Spahn német egészségügyi miniszter, hogy pályázna a kancellárjelöltségre. A politikus a Welt am Sonntagnak adott interjújában kiemelte: továbbra is Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai kormányfőt támogatja a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki posztjáért zajló versenyben. Amennyiben a tartományi miniszterelnököt megválasztják, úgy Spahn az alelnöki pozíciót töltheti majd be a pártban. A CDU delegáltjai január 16-án online pártkongresszuson döntenek a pártelnök személyéről. A Der Spiegel és a Bild című német lapok múlt pénteken számoltak be arról, hogy Spahn nyitott a kancellárjelöltségre.

A párt három elnökjelöltje egyébként múlt pénteken újabb, a kongresszus előtti utolsó televíziós vitán vett részt. Az eseményen a tudósítások szerint Laschet volt a legharciasabb, jobb teljesítményt nyújtva két ellenfelénél, Friedrich Merz egykori frakcióvezetőnél és Norbert Röttgen külügyi bizottsági elnöknél. Amikor Röttgen hibának nevezte a korábban érvényben lévő, Szíriára vonatkozó kitoloncolási tilalmat és a hazaszállítások felgyorsítását sürgette, Laschet a Die Welt szerint gúnyosan közölte: valószínűleg továbbra sem lehet majd hazatelepíteni a szíriaia­kat, mivel a közel-keleti országban veszélyben lenne az életük.

Merz a vitán hangsúlyozta, nem szabad még több hatáskört átruházni az Európai Unióra, a közös kül- és biztonságpolitikában azonban meghatározóbb szereplővé kell válnia Brüsszelnek.

A CDU konzervatívabb szárnyához tartozó Merz a napokban egyébként a Financial Times című üzleti lapnak nyilatkozva közölte, mivel Angela Merkel kancellár nem indul a pártelnökválasztáson, adott a lehetőség a politikai-ideológiai fordulatra.

A CDU észak-rajna-veszfáliai szervezete a hétvégén, online formában tartotta meg újévi fogadását, amelynek vendége volt Markus Söder bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke. A politikus elmondta, bárki lesz a CDU új elnöke, folytatódni fog a testvérpártok közötti jó együttműködés. A migráció körüli korábbi viták ártottak mindkét pártnak, tanultunk a történtekből – tette hozzá Söder. Armin Laschet az eseményen kiemelte: a CDU-nak és a CSU-nak tennie kell a társadalmi megbékélésért, valamint az agresszió visszaszorításáért az utcán és a világhálón egyaránt.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom