Külföld
Nem valószínű Trump leváltása

– Hogy juthatott idáig az Egyesült Államok?
– Ez egy többéves folyamat eredménye. A 2010-es években kezdődött az az identitásalapú politika, ami ma már mindkét félre jellemző. A demokrata oldal 2012-ben megfogalmazta, hogy ha valaki nem támogatja Obama programját, az csak azért lehet, mert gonosz, rasszista vagy homofób. Már csak dacból is megválasztotta Donald Trumpot az a társadalmi réteg, amelyik azt gondolja, hogy az amerikai állam megfeledkezett róluk. Mostanra két szemben álló, párbeszédre képtelen erő alakult ki.
– Beszélhetünk a demokrácia kudarcáról?
– Szerintem nem. Maga az intézményrendszer működik. Rendszerszintű problémáról beszéltek már akkor is, amikor Trump bíróságokon támadta az eredményt. Holott ez teljesen szabályos eljárás volt. Szabályos keretek között zajlott tegnap a kongresszusban is, amikor republikánus szenátorok éltek törvény adta jogukkal. A fékek és ellensúlyok rendszere működött. Érdekes kérdés, hogyan gondolhatták a tüntetők, hogy ez bármire vezethet, másrészről meg az is, miért nem készültek fel a Capitoliumot védő erők.
– Leválthatják-e Trumpot?
– Felmerült megint az impeachment gondolata, de ez már két hét alatt nem fog átmenni. Trumpnak most már érdeke menteni, ami menthető, és megpróbálja a békés átadás-átvételt. A demokraták ráadásul tudnak profitálni ebből az ostromból.
– Milyen lehet a republikánusok jövője?
– Vannak konzervatívok, akik sose szavaznának Trumpra, és vannak azok, akik úgy érzik, az intézményrendszer cserbenhagyta őket. A nagy kérdés az, hogy tudnak-e olyan jelöltet állítani 2024-ben, aki mindkét csoportot megszólítja. Nem lehet véletlen, hogy több befolyásos konzervatív felvállalta, hogy kifogást emel az eredmény ellen.