Egy évtized után megismétlődhet az „arab tavasz”

A Guardian brit napilap felmérést készített az arab tavasz által érintett országokban a forradalmak megítéléséről. Az eredmények alapján az látszik, hogy az érintett országok többsége szerint rosszabbul élnek most, mint az arab tavasz kezdete előtt.

Szíriában, ahol 2011 óta zajlik polgárháború, a megkérdezettek 75 százaléka mondta, hogy rosszabb a helyzet, mint a forradalom előtt. Szintén hasonló véleményen vannak a polgárháború sújtotta Jemenben és Líbiában, valamint Szudánban.

Meglepő módon az arab forradalmak egyetlen sikerének tartott Tunéziában is az emberek fele azt mondja, hogy jobban élt Ben Ali 2011-ben lemondatott államfő rezsimje alatt, és csupán az emberek 27 százaléka vélekedett pozitívan országa jelenlegi helyzetéről. További érdekesség, hogy Tunéziában, Irakban, Szudánban, Algériában és Egyiptomban a többség már megbánta, hogy országa részt vett az arab tavasz megmozdulásaiban.

Szintén pesszimistán gondolkodnak az arab országokban a jövőt illetően. Jemenben, Irakban és Szíriában a válaszadók több mint 75 százaléka mondta azt, hogy a jövő generációinak sokkal rosszabb helyzetük lesz, mint amilyen a tüntetések előttieknek volt.

Líbiában, Tunéziában és Szudánban a megkérdezettek kétharmada hasonlóképp vélekedett. Ehhez hozzátartozik, hogy a jövő szempontjából pozitívan gondolkodók aránya egyik országban sem éri el az egyharmadot.

Nőttek a társadalmi különbségek is a forradalmak óta a megkérdezettek véleménye alapján. Az érintett országok lakosságának túlnyomó többsége szerint a társadalom elitje jóval gazdagabb, mint az arab tavasz előtt. Szíriában 93, Jemenben 73, Egyiptomban 68, Líbiában 60 százalék vélekedett így.

A Foreign Affairs politikai szaklap évfordulós elemzésében rámutat, hogy a 2010–2011-es forradalmak kezdetben sikeresek voltak. Kiemelik, hogy a közösségi médiumok, mint például a Facebook, a YouTube vagy a Twitter véleményformáló és közösségszervező potenciálja ekkor mutatkozott meg először.

Ugyanis az állami elnyomás ellenére online térben sikerült megszervezni az előbb említett platformokon több tízezres demonstrációkat, valamint a tüntetéseken történt rendőri brutalitásokról tájékoztatni tudták a nemzetközi közvéleményt.

Emlékeztetnek arra, hogy a megmozdulások elérték céljukat: sok arab országban sikerült utcai tüntetések révén elmozdítani több évtizede hatalmon lévő rezsimeket, amit korábban a nemzetközi szakértők elképzelhetetlennek tartottak.

Kiemelik továbbá, hogy bár az iszlamista csoportoknak – mint például a Muszlim Testvériség – sikerült legitim hatalmat szerezniük a posztforradalmi helyzetben, a külföldi beavatkozások és saját hibáik miatt hamar kiestek az országok vezetéséből.

Az elemzés ugyanakkor rámutat, hogy hosszú távon több országban az arab tavasz nem vezetett tartós stabilizációhoz, amit a Guardian felmérése is szemléltet.

A Perzsa-öböl arab monarchiái erőszakkal verték le a megmozdulásokat, ráadásul Marokkóban pénzügyileg és politikailag is támogatták a hatalmon lévő VI. Mohammed királyt.

Líbiában és Jemenben jelenleg is zajló polgárháborúkat eredményezett a forradalom. Egyiptom esetében pedig a Nyugat tétlenül nézte, ahogy a hatalmi vákuum után hatalomra kerülő Abdel Fattáh esz-Szíszi tábornok százakkal végzett az ellene zajló tüntetéseken 2013-ban.

Szíriában a Bassár el-Aszad elleni polgárháború több százezer halottat és menekültek millióit eredményezte.

Mint írják: úgy tűnt, az autokraták visszatértek, és az arab tavasz arab télbe ment át. A lapok leszögezték, hogy az arab tavasz után visszatérő autokrata rendszerek ismét destabilizációt mutatnak, és az arab forradalmak újbóli megismétlődése sem zárható ki.

2019-ben Omar el-Basírnak kellett lemondania Szudánban harminc év hivatali idő után, 2020 márciusában Algériában akadályozták meg tüntetésekkel az elnök újraválasztását. Libanonban pedig a Hasszán Diab vezette kormánynak 2020. augusztus 10-én le kellett mondania, miután augusztus 4-én a bejrúti kikötőben bekövetkezett hatalmas robbanás óriási társadalmi felháborodást váltott ki.

Megállapításukban kiemelik, hogy az autokrata rendszerek visszatérése nem jelentett megoldást, és megismétlődni látszanak a 2011-es események. Mint írják: amíg autoriter rendszerek a térség támaszai, addig soha nem lesz stabilitás a régióban.

Hozzáteszik, hogy az újabb tömeges tüntetések elkerülhetetlennek látszanak, ugyanis a koronavírus-járvány és az olajárak drasztikus csökkenése már most hatalmas terhet ró az amúgy is meggyengült arab gazdaságokra.