Külföld

Soha korábban nem volt ilyen erős képviselete a vajdasági magyaroknak

Jön a felkészülés éve

Egyrészt rendkívüli év volt a 2020-as, hiszen a koronavírus-járvány sok mindent felülírt, másrészt viszont – mivel a munka nem állt le, csak más formát öltött – akár megszokottnak is lehet nevezni az idei esztendőt – értékelte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az évet az MTI-nek nyilatkozva.

Soha korábban nem volt ilyen erős képviselete a vajdasági magyaroknak
Pásztor István
Fotó: MH

A politikus szerint az emberek konkrét helyzetekben tapasztalhatták meg a VMSZ erejét, és ezért támogatták a választáson a legnagyobb vajdasági magyar pártot, amely a június 21-i általános választásokon minden szinten megduplázta a képviselői számát. Mint mondta: a közösségi összefogás, a politika ereje még friss élmény volt a választások idején, így könnyebb volt elmondani az embereknek, miért is fontos, hogy a továbbiakban is erős érdekképviselete legyen a magyarságnak. A VMSZ-nek a belgrádi parlamentben a korábbi négy helyett kilenc, a vajdasági tartományi képviselőházban a hat helyett tizenegy képviselője lett, valamint harminc önkormányzatba tudott képviselőt delegálni – olyan helyekre is, ahol korábban soha nem volt képviselője –, illetve közel száztíz intézmény vezetését szerezte meg. Pásztor arról is beszélt, hogy a jövő év felkészüléssel telik, hiszen 2022-ben öt fontos választás is lesz Szerbiában.

Kapcsolódó írásaink