Külföld

Nő az elégedetlenség a brüsszeli bürokráciával szemben

A brüsszeli elittől eltérően nem önkényes mechanizmusokba bújtatva, hanem átlátható tervezet formájában vitázna uniós kérdésekről a lengyel kormánypárt a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint.

Nő az elégedetlenség a brüsszeli bürokráciával szemben
Halkó Petra
Fotó: MH

„Az európai uniós társadalmakban évek óta megfigyelhető dezintegráció zajlik abból adódóan, hogy bár az európaiak nem fordultak el az uniós projekttől, döntő többségük mégis határozott kritikát fogalmaz meg a brüsszeli bürokráciával kapcsolatban” - nyilatkozta lapunknak Halkó Petra, a Századvég Alapítvány vezető elemzője azzal kapcsolatban, hogy Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság elnöke új, a tagállamok „nagyobb szabadságát” rögzítő uniós alapszerződéseket javasolt az Európai Uniónak egy hétfőn megjelent interjúban.

„A Jog és Igazságosság az Európai Parlament konzervatív frakciójának közreműködésével azáltal, hogy új uniós alapszerződések megkötését javasolja, megtette az első érdemi lépést az integráció irányába, illetve afelé, hogy az Európai Unió arról szóljon, amire valójában hivatott: szuverén nemzetállamok szövetségéről, amely képes erős globális játékossá tenni az Európai Unió egészét” - hangsúlyota a szakértő. Halkó Petra elmondta, „a javaslattétellel nem utolsósorban egy olyan folyamat kezdődik meg, amelynek végén pont kerülhet az uniós tagállamok között évek óta húzódó vita végére az EU jövőjéről – a brüsszeli elittől eltérően mindezt nem önkényes mechanizmusokba bújtatott módon, hanem átlátható tervezet formájában napirendre véve”.

Kapcsolódó írásaink