Külföld

Ellenállnak a nemzetállamok a globalizáció nyomásának

A globalizáció fényében érvényesülő hazafiasságról beszélgettek a Mathias Corvinus Collegium és Danube Institute Patriotic Talks című online beszélgetéssorozatának csütörtök esti eseményén.

Ellenállnak a nemzetállamok a globalizáció nyomásának
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója is részt vett a beszégetésen
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Douglas Murray brit író, publicista felvezető előadásában kifejtette, hogy a patriotizmus és a globalizáció leghangosabb összecsapása a közelmúltban az amerikai elnökválasztás kampánya volt.

A panelbeszélgetésben Christopher Buskirk, az American Greatness alapítója és szerkesztője hangsúlyozta, az emberek zöme nem akar globalista utópiában élni, ahol a kormányok egy egyre szűkebbé váló elit érdekeit képviselik, amelynek a kezében a vagyon összpontosul, miközben a középosztály lecsúszik.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a valódi konfliktus a globalizmus és a lokalizmus között van. Ennek intézményi megnyilvánulása a föderalizmus vagy szupranacionalizmus, amelynek eszköztárába tartoznak a nemzetállamok alapjait aláásó politikai és jogi eljárások.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink