Külföld
Varga Judit: Az EP a költségvetés elfogadása ellenére sem hagy fel a politikai zsarolással

Az igazságügyi miniszter bejegyzésében úgy fogalmazott: az EP továbbra is a probléma és nem a megoldás része, mert csak a hatalom és az ideológiai viták foglalkoztatják. Szerencsére múlt héten az állam- és kormányfők bebizonyították, hogy ők Európa valódi vezetői - tette hozzá a tárcavezető.
Az Európai Parlament néppárti, szociáldemokrata, zöld és liberális frakcióinak állásfoglalási javaslata bizalmatlansági indítvánnyal, valamint az Európai Unió Bíróságán indított perrel fenyegeti az Európai Bizottságot, amennyiben nem az Európai Parlament értelmezése szerint érvényesítik a költségvetéshez csatolt jogállamisági mechanizmusról szóló rendeletet.