Külföld

Mégis folytatódnak a Brexit-tárgyalások

Folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről - közölte London és Brüsszel vasárnap.

Mégis folytatódnak a Brexit-tárgyalások
Boris Johnson és Ursula von der Leyen
Fotó: AFP/Pool/Anadolu/EU Commission

A bejelentés előtt, vasárnap kora délután Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke telefonos megbeszélést tartott.

A rövid egyeztetés után Londonban és Brüsszelben kiadott közös közlemény szerint a két vezető telefonbeszélgetése - Ursula von der Leyen néhány mondatos személyes tájékoztatása szerint - hasznos és építő jellegű volt, a két vezető áttekintette a még megoldásra váró nagy horderejű kérdéseket.

„A több mint egy éve tartó tárgyalássorozat okozta kimerültség, az eredmény nélkül lejárt új és még újabb határidők ellenére úgy gondoljuk: jelenleg az a felelősségteljes megoldás, ha megtesszük a még szükséges lépéseket” - fogalmaz a közlemény.

Ennek érdekében Johnson és von der Leyen arra utasította a két tárgyalóküldöttséget, hogy folytassák a tárgyalásokat, és igyekezzenek feltérképezni, hogy még ebben a késői időszakban is elérhető-e a megállapodás.

A két vezető szerda este személyesen tárgyalt Brüsszelben a megállapodás elérését hátráltató vitás kérdésekről, és akkor is a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerről szóló tárgyalások folytatásáról állapodtak meg.

Egyetértés született a szerdai találkozón arról is, hogy vasárnapig határozott döntésre kell jutni.

 A brit sajtó ezt egyöntetűen a tárgyalások végső határidejeként kezelte, és Dominic Raab brit külügyminiszter is úgy nyilatkozott a héten a BBC rádiónak, hogy bármilyen döntés szülessék is vasárnapig, az lesz a tárgyalások végleges kimenetele.

A szerdai megbeszélésről kiadott hivatalos londoni közlemény azonban - az Európai Bizottság kommünikéjétől valamelyest eltérő módon - valójában úgy fogalmazott, hogy Johnson és von der Leyen megállapodása alapján „a tárgyalások jövőjéről” kellett vasárnapig határozott döntésre jutni, vagyis arról, hogy folytatódjanak-e a megbeszélések London és az EU között.

A BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában - néhány órával Boris Johnson és Ursula von der Leyen telefonbeszélgetése és az erről beszámoló közlemény ismertetése előtt - Dominic Raab külügyminiszter is egyenes utalásokat tett arra, hogy a tárgyalások nem feltétlenül érnek véget vasárnap.

A Downing Street és az Európai Bizottság közös vasárnapi közleményében nem szerepel újabb határidő.  

Johnson az utóbbi napokban többször is utalt arra, hogy a tárgyalások elsődleges céljaként kitűzött szabadkereskedelmi megállapodás helyett egyre nagyobb az esélye az „ausztráliai típusú” jövőbeni viszonyrendszernek az EU-val.

Csütörtöki nyilatkozatában a brit miniszterelnök ezt „erőteljes lehetőségnek”, pénteken már „nagyon-nagyon valószínűnek” nevezte.

A brit kormány által a lehetőségek között eddig is rendszeresen emlegetett „ausztráliai típusú” kereskedelmi feltételrendszer valójában azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme januártól, a jelenlegi átmeneti időszak lejárta után a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban.

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó - vagyis nem egészen három hét múlva lejáró - átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.

Az eddigi tárgyalási fordulókon azonban nem sikerült megállapodást elérni. A leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyik.

Ha a következő napokban sikerülne megállapodásra jutni, az egyezményt az Európai Parlamentnek és a brit törvényhozásnak is ratifikálnia kellene még az év vége előtt, hogy a szerződés az átmeneti időszak végének pillanatában, január 1-én életbe léphessen.


Johnson: Még mindig nagyon messze vannak az álláspontok

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint egyes kulcsfontosságú kérdésekben még mindig nagyon messze vannak egymástól az álláspontok az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó tárgyalásokon, de folytatódnak a megbeszélések annak kiderítésére, hogy „mit lehetne még tenni” a megállapodás érdekében.

Johnson vasárnap este a BBC televíziónak nyilatkozva megismételte ugyanakkor: az Egyesült Királyságnak arra kell felkészülnie, hogy az EU-val folytatott kereskedelme januártól, a jelenlegi átmeneti időszak lejárta után ausztráliai típusú feltételrendszer alapján folytatódik.

A brit kormány által a lehetőségek között eddig is rendszeresen emlegetett „ausztráliai típusú” kereskedelmi feltételrendszer valójában azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban.

Johnson a BBC-nek adott nyilatkozat előtt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott telefonos megbeszélést.

A rövid egyeztetés után Londonban és Brüsszelben kiadott közös közlemény szerint a két vezető azt tartja felelősségteljes megoldásnak, ha megteszi a megállapodás eléréséhez még szükséges lépéseket.

Ennek érdekében Johnson és von der Leyen arra utasította a két tárgyalóküldöttséget, hogy folytassák a tárgyalásokat, és igyekezzenek feltérképezni, hogy még ebben a késői időszakban is elérhető-e a megállapodás.

Boris Johnson azonban a vasárnapi BBC-interjúban kijelentette: az Egyesült Királyság az elmúlt években „hatalmas előkészületeket tett” arra az esetre, ha kereskedelme a WTO-szabályok szerint folytatódna az EU-val.

Hozzátette: bárhogy is végződnek a tárgyalások, az Egyesült Királyság „nagyon-nagyon jól elboldogul majd”.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy London semmiképpen sem hagyja ott a tárgyalásokat, „hiszen amíg élünk, remélünk”.

Johnson kijelentette: Ursula von der Leyennel tartott vasárnapi megbeszélésén megismételte azt az ajánlatát, hogy ha a megállapodáshoz ez szükséges, ő nagyon szívesen ellátogat egyes EU-tagállamok fővárosaiba.

A brit kormányfő ezt a lehetőséget rövid időn belül másodszor veti fel. Előzőleg a tárgyalások menetéről tett csütörtöki sajtónyilatkozatában közölte, hogy személyesen is hajlandó elutazni Brüsszelbe, Párizsba, Berlinbe „és bárhová” a megállapodás érdekében.

Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint azonban ezt a javaslatot az EU elvetette, azzal az érvvel, hogy a jövőbeni kétoldalú viszonyrendszerről csak az Európai Bizottsággal lehet tárgyalni, az egyes tagállamokkal külön-külön nem.

A vasárnapi BBC-interjúban Boris Johnson kijelentette, hogy kulcsfontosságú kérdésekben még mindig nagyon messze vannak egymástól az álláspontok. Hozzátette: olyan megállapodás nem lehetséges, amely az Egyesült Királyságot az Európai Unió szabályozói vonzáskörében tartja.

Az egyik legnagyobb globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport, az Eurasia Group londoni részlege vasárnap este ismertetett gyorsértékelésében közölte: a legutóbbi fejlemények alapján az eddig 55 százalék helyett 65 százalékra taksálja annak esélyét, hogy a brit kormány és az EU tárgyalásai megállapodással zárulnak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom