Külföld

Nem hagyja magát Budapest és Varsó

Szijjártó: Brüsszel az uniós szerződéseket áthágva, szerződések által garantált jogot akar elvenni Magyarországtól

Magyarország és Lengyelország kormányai megerősítették, hogy kitartanak egymás mellett az uniós költségvetéssel és helyreállítási alappal összefüggésben kilátásba helyezett vétó ügyében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácsülése után.

Nem hagyja magát Budapest és Varsó
A miniszter szerint van esély megállapodásra az Európai Unióval
Fotó: MH/Purger Tamás

A tárcavezető újságíróknak nyilatkozva közölte: Budapest és Varsó úgy gondolja, egy konszenzussal elfogadott álláspont kialakításához további tárgyalásokra van szükség. A megállapodásra látnak esélyt, ugyanis mindkét ország elkötelezett híve a jogállamiságnak – tette hozzá.

Szijjártó szerint képmutató vita folyik a bevezetni kívánt mechanizmus tekintetében, azok beszélnek ugyanis a jogállamiság fontosságáról, akik az uniós szerződéseket áthágva akarnak jogot elvenni Magyarországtól. Mint mondta, a jogállamisági vita odáig egyszerűsödhet, hogy ki enged be migránsokat és ki nem. Erre utalnak az unió, valamint az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok közötti cotonou-i megállapodás megújításáról szóló, nemrégiben lezárt tárgyalások is.
Az egyezmény Szijjártó szerint a migrációt pozitív jelenségként írja le, nem ejt szót annak biztonsági és egészségügyi kockázatairól, emellett lehetővé teszi az újabb migrációs beáramlást Európába. Azon országokra, amelyek nem ehhez tartják magukat, ráfogják a jogállamiság hiányának vádját. és megpróbálják megfékezni az uniós források biztosítását – tette hozzá. A Külügyi Tanács által hétfőn elfogadott és kedden érvénybe lépő, az emberi jogi jogsértéseket szankcionáló jogszabállyal összefüggésben Szijjártó kiemelte: az emberi jogok közé tartoznak a nemzeti kisebbségek jogai is. A romániai parlamenti választással összefüggésben a miniszter gratulált az erdélyi és székelyföldi magyaroknak az elért eredményhez, ugyanis az RMDSZ magabiztosan jutott a parlamenti küszöb fölé.

Kapcsolódó írásaink