Oriana Fallaci igazsága

Minden történelmi kornak megvannak az iránytűi, prófétái. Valaki, aki megsejtette, intő szavaival figyelmeztette az emberiséget a jövő veszélyeire, akkor, amikor a jelenség nyomai még távol voltak. Az olasz irodalom figyelemre méltó alakja, a 2006-ban elhunyt Oriana Fallaci évtizedekkel előre látta a kontinensre leselkedő veszélyeket. A pártfüggetlen, szabad újságíró és író kötetein keresztül nyitogatta az elszenderedett nyugati világ szemeit a folyamatban lévő eseményekre. Aggodalommal töltötte el az iszlám világ erőszakos európai térhódítása, félelmei pedig mára bebizonyosodni látszanak. Az elmúlt hetek eseményei, az Európa szívében felcsendülő Allahu akbar! kiáltást követő vérontások azt bizonyítják, hogy Fallaci megsejtett valamit a rémisztő jövőből, napjaink valóságából.

A jobboldali olasz politikus, Matteo Salvini, a Liga párt elnöke nem véletlen tekint rendkívüli elismeréssel az író szellemi hagyatékára. Gyakran idézi, posztolja a közösségi médiában az író szavait. A közelmúltban firenzei sírboltjához is ellátogatott. Oriana Fallaci könyveinek olvasását egyenesen kötelezővé tenné az olasz közoktatásban.
A firenzei származású író apokaliptikus képekben festi le Európai jövőjét. Azt a jövőt, ami napjainkban ölt testet, számunkra már a jelen.

A Nyugat és az iszlám összeütközését a Jelenések könyvében leírt utolsó harccal azonosítja. A Nyugat, azaz Európa morális rákbetegség áldozata – állítja utolsó kötetében. A rezignált, leigázott, megrémült kontinens önazonosság hiányában az iszlám játékszabályaihoz alkalmazkodik.

Fallaci húsba vágó szavai furcsa aktualitást nyernek napjainkra. Európa saját halála felé menetel – vetette papírra néhány évtizede, utalva az iszlám terrorizmus terjedő jelenségére. Az emberek lassan hozzászoknak a lefejezett, elvágott torkú, tarkón lőtt, felnégyelt halottak szűnni nem akaró sorához. Nem szörnyülködnek, inkább tudomást sem vesznek róla. „Amikor a tévéhíradó hírül adja, hogy az iszonyatos halál bekövetkezett, hogy a túszt lefejezték vagy elvágták a torkát, vagy tarkón lőtték, »Ah, micsoda aljasság! Micsoda gyalázat!« mondogatják. De aztán feledésbe merül” – írta a firenzei író a közönybe, érzéketlenségbe forduló olasz társadalomról.

Ebben sem tévedett. A minap a Róma utcáin sétáló embereket kérdeztem, mi a véleményük a kontinensen bekövetkezett terrorista öldöklésről. Többen úgy válaszoltak, „mi szerencsére eddig még megúsztuk”. Az emberek benyomása, hogy megúszták, miközben az elmúlt hónapokban több őrült támadás is érte az olaszokat. A milánói dómban egy bevándorló túszul ejtett egy turistát, órákon keresztül kést szorítva a torkának. Vagy ott a meggyilkolt plébános ügye, aki életét a bevándorlók segítésének szentelte. Az emberek Olaszországban hozzászoktak. Úgy érzékelik, nincs terrorizmus utcáikon tereiken, miközben templomaikat, intézményeiket katonákkal, harci járművekkel őrzik.

A modern ember lelki metamorfózisát találó szavakkal fogalmazza meg az író: „A hozzászokás kiábrándultsággá, majd fásultsággá, végül pedig közönnyé alakul. A nyugati ember önvédelmi ösztöne megbénul, értékítélete relatívvá válik.” Ha pedig valaki mégiscsak furcsa józanságában ellenállást vagy önvédelmet tanúsítana, annak sorsa üldöztetés, zsarolás, bíróság elé állítás – mint Matteo Salvininek.