Külföld
Unalomig ismételt vádak Brüsszelben
A balliberális képviselők, köztük a momentumos Donáth Anna, ismét Lengyelországot és hazánkat támadták az EP-ben, miközben a kormányfő Varsóban tárgyalt

A Magyarország és Lengyelország ellen indult, hetes cikkely szerinti eljárások állásáról vitáztak tegnap délután az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE). Az ülésen egyúttal megvitatták az LMBTI-jogok helyzetét is a két országban. A vitában részt vett Didier Reynders igazságügyért és Helena Dalli egyenlőségért felelős biztos is.
Juan Fernando López Aguilar, a LIBE spanyol szocialista elnöke többször is teljességgel elfogadhatatlannak nevezte, hogy az unió soros elnöki tisztségét betöltő Németország nem képviseltette magát a vitán. Megjegyezte, hogy a lengyel és a magyar kormány sem fogadta el a bizottság meghívását. „Nagyon furcsa, hogy senkit sem érdekel már az Európai Parlament eljárása ebben az ügyben” – kifogásolta a politikus.
Az ülésen felszólaló képviselők túlnyomó része videókapcsolaton keresztül jelentkezett be, a terem szinte üres volt. A néhány, személyesen jelen lévő képviselő egyike volt a holland liberális Sophie in ’t Veld, aki úgy fogalmazott, már elvesztette a fonalat, hogy hányszor is vitáztak eddig Magyarországról és Lengyelországról. Közölte, elege van abból, hogy az Európai Bizottság (EB) semmit sem tesz, a Bizottság gyakorlatilag nem is létezik.
Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő is az EB-t ostorozta. Megjegyezte, többet várt a német soros elnökségtől is.
A svéd szélsőbaloldali Malin Björk szerint egyetlen lépést sem szabad hátrálnia az uniónak a jogállamisági kondicionalitás ügyében, mert ha engedményeket tesz Magyarországnak és Lengyelországnak, a jobboldali nacionalizmus és autokratizmus más országokat is megfertőz.
A momentumos Donáth Anna az LMBTI-témában tartott vitában azzal vádolta a magyar kormányt, hogy tudatosan használja a járványt az emberi jogok és az NGO-k visszaszorítására.
A lengyel kormánypárti Beata Kempa határozottan visszautasította a vádakat, a politikus szerint Lengyelország a migrációs és a családpolitikában is saját alkotmányának és értékeinek akar megfelelni, nem a brüsszeli balliberális képviselőknek. Közölte, Lengyelország megadja a tiszteletet más tagállamoknak, és cserébe is elvárja.
A balliberális képviselők megszokott, egyoldalú performanszának nevezte az ülést Hidvéghi Balázs, a Fidesz–KDNP EP-képviselője közleményében. Mint írta, a szélsőséges EP-képviselők kedvenc hobbijukat űzték, támadták Magyarországot és Lengyelországot. Hidvéghi szerint az uniós eljárást politikai és ideológiai okokból indították, teljes mértékben megalapozatlan és hazugságokra épül. Megjegyezte, Donáth ismét a hazáját támadta.
Michal Wójcik lengyel igazságügyi miniszterhelyettes egyébként tegnap egy interjúban közölte, uniós pénzek ellenében az EU új jogrendet akar bevezetni, de Lengyelország nem eladó. „Védeni fogjuk az európai országok szuverenitását, az alapszerződések betűjét és szellemét, a hazák Európáját” – írta Mateusz Morawiecki kormányfő a Facebookon.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap este Varsóba utazott, hogy egy héten belül másodszor is egyeztessen Morawieckivel a büdzsé ügyében.