Külföld

Kelemen Hunor: Mindent megteszünk, hogy felhívjuk a figyelmet az ukrajnai magyar szervezetek üldözésére

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetközi közvélemény értesüljön az ukrajnai magyar szervezetek elleni boszorkányüldözésről - közölte kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor: Mindent megteszünk, hogy felhívjuk a figyelmet az ukrajnai magyar szervezetek üldözésére
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke
Fotó: MH

Kelemen Hunor mélységes felháborodásának adott hangot amiatt, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat fegyveres kommandósai hétfőn megszállták több kárpátaljai magyar intézmény székhelyét és Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének a lakását. Az RMDSZ elnöke kinyilvánította szolidaritását Brenzovics Lászlóval, és a kárpátaljai magyar intézmények munkatársaival.

„Bízom benne, hogy nemcsak mi, a Kárpát-medencében élő magyarok tesszük ezt szóvá, hanem a nemzetközi közösség is. (.) Az RMDSZ mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetközi közvélemény értesüljön erről a boszorkányüldözésről. A Kárpát-medencében élő magyarokat arra kérem, álljunk ki egy emberként kárpátaljai barátaink mellett, üzenjünk közösen: eddig és ne tovább!” - idézte Kelemen Hunort az RMDSZ közleménye.

A VMSZ is kiáll a kárpátaljai magyarság mellett

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) egy emberként áll ki a kárpátaljai magyarság mellett, és teljes támogatásáról biztosítja Brenzovics Lászlót - reagált a VMSZ a közösségi oldalán a történtekre. A VMSZ úgy véli, az ukrán hatóságok "újabb, koholt vádak alapján felépített, a kárpátaljai magyarság legitim képviselői ellen irányuló vegzálása nem szolgálja sem a többségi nemzet, sem az országban élő többszázezres őshonos kisebbségek érdekét".

A legnagyobb délvidéki magyar párt emellett a leghatározottabban elítéli az Ukrán Biztonsági Szolgálat legújabb magyarellenes megfélemlítő akcióját, és határozott cselekvésre szólítja fel a nemzetközi szervezeteket.

Kapcsolódó írásaink