Külföld
Az egyházakkal való együttműködés hozhat változást az EU fejlesztéspolitikájában

A Fidesz-KDNP politikusa bűnös mulasztásnak nevezte, hogy miközben a szükséget szenvedő emberek hiába várják szülőföldjükön az Unió segítségét, az Európai Bizottság a szélsőséges világnézeti semlegesség jegyében még mindig nem tette lehetővé, hogy a helyi egyházak és vallási szervezetek megfelelő súllyal vegyenek részt az EU fejlesztési és humanitárius együttműködésében.
A képviselő hozzátette, hogy „a koronavírus miatti gazdasági válságban még inkább fontos, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat a lehető leghatékonyabban, közvetlenül tudjuk felhasználni".
„Be kell látnunk, hogy Afrikában és a Közel-Keleten az egyházak jelentik azt a társadalmi hálót, amelyen keresztül a leghatékonyabban tudjuk helyben segíteni a rászorulókat, hogy megteremtsék az emberhez méltó életkörülményeket és hozzájáruljanak saját közösségük fenntartható fejlődéséhez" - húzta alá a politikus.
A szerdán elfogadott jelentés egyúttal kimondja azt is, hogy a fejlesztési források a migráció helyben történő kezelésére, így a biztonság és a határvédelem megerősítésére is alkalmazhatóak a partnerországokban.