Külföld

Ferenc pápa: A szegényeket is bevonó fejlesztési modellek kellenek a járvány után

 Ferenc pápa arra kérte a fiatal közgazdászokat, vállalkozókat és üzletembereket egy szombati ifjúsági fórumon az olaszországi Assisiben, hogy a koronavírus-járvány elmúlása után olyan fejlesztési programokat kezdeményezzenek, amelyekbe be lehet vonni a szegényeket is.

Ferenc pápa: A szegényeket is bevonó fejlesztési modellek kellenek a járvány után
Ferenc pápa: Nem elég testvéreinknek csak a legalapvetőbb szükségleteit kielégíteni, hanem el kell fogadnunk, hogy a szegényeknek is joguk van ott ülni a megbeszéléseken, részt venni a vitákban
Fotó: AFP/Filippo Monteforte

A járvány elmúlására a legrosszabb reakció az volna, ha még lázasabb fogyasztásba és önzésbe kezdene a világ, mint amit előtte folytatott - jelentette ki az egyházfő a fórumra készített videoüzenetében. Ehelyett a szegények hadd vehessenek részt azokban a vitákban, amelyek egy „más gazdaságtörténetről” szólnak, egy olyanról, amelyre nagy szükség van - mondta.

Arra kérte a fiatalokat, hogy segítsenek fenntarthatóbbá tenni a termelési láncokat és a fogyasztási szokásokat, mert a gazdasági modellek közvetlen céljának nem csak a profitnak és a politika támogatásának kell lennie, figyelmen kívül hagyva, hogy ezek milyen emberi, társadalmi és környezeti károkat okoznak.

Nem elég testvéreinknek csak a legalapvetőbb szükségleteit kielégíteni, hanem el kell fogadnunk, hogy a szegényeknek is joguk van ott ülni a megbeszéléseken, részt venni a vitákban, hogy utána megtermelhessék javaikat. Ez a modell meghaladja a jóléti államét - szögezte le Ferenc pápa.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom