Külföld

Nem a politikusok neme érdekli a választókat

Reprezentatív felmérés készült hazánkban és az Egyesült Államokban

A magyar és az amerikai szavazók többsége hasonlóan vélekedik arról, számít-e egy jelölt neme a választásokon.

Az amerikai válaszadók több mint háromnegyedének nem lényeges szempont, hogy egy adott párt vezetője, jelöltje férfi vagy nő – derült ki a Lounge Group reprezentatív felméréséből, amit az amerikai elnökválasztás kapcsán végeztek el az Egyesült Államokban és hazánkban. A kutatás szerint az amerikai férfiak számára fontosabb ez a szempont, mint a nők számára.

Míg az Egyesült Államokban 49 százalék volt azok aránya, akiknek egyáltalán nem számít a jelölt neve, addig Magyarországon a válaszadók 62 százaléka mondta ezt. Ha beleszámoljuk azokat is, akik szerint „inkább nem fontos” a jelölt neme, akkor már 80 százalék az arány (az Egyesült Államoknál pedig a már említett 75 százalék). Hazánkban öt, az Egyesült Államokban 13 százalék mondta azt, hogy nagyon fontos tényező számára a jelölt neme.

A Lounge Group közleménye szerint egyébként növekvő tendencia figyelhető meg a nők politikai szerepvállalásában: 2020-ban 127 nő foglal helyet az Egyesült Államok Kongresszusában, ezzel a tagok 23,7 százalékát teszik ki.

Kapcsolódó írásaink