Külföld

A rasszizmus mást jelent, mint eddig

Az úgynevezett kritikai fajelmélet ideológiája táplálja a Black Lives Matter és más szélsőbaloldali szervezetek erőszakos fellépését az Egyesült Államokban

Az amerikai médiában újra és újra előkerülnek olyan kifejezések, mint a „fehér kiváltság”, a „fehér felsőbbrendűség”, illetve az „intézményes” vagy „szisztematikus rasszizmus”. A rasszizmus az egyik legsúlyosabb vád, mégis szinte mindennap elhangzik, az Egyesült Államokban ugyanis újraírták a rasszizmus fogalmát.

A rasszizmus mást jelent, mint eddig
Színes emberek színes tüntetése júniusban New Yorkban
Fotó: AFP/Bryan R. Smith

A rasszizmus modern – a hetvenes években kialakuló, de csak a közelmúltban main­streammé váló – definíciója azt hirdeti, hogy minden olyan rendszer, amelyben az etnikumok helyzete egyenlőtlen, rasszista, és aki ebben a rendszerben a szerencsésebb élethelyzetben lévő csoport tagja, az szintúgy rasszista.

Az új definíció forrása az úgynevezett kritikai fajelmélet (angolul critical race theory, CRT), amely egy olyan értelmezési módszer a társadalomtudományok terén, amely a faji csoportok közötti hatalmi viszonyokat vizsgálja. Ennek az ideológiának az áttekintése segíthet megértenünk, hogy miből táplálkozik a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) mozgalom és az amerikai radikális baloldal.

A klasszikus osztályharcelméletet, ahová ez a szemléletmód visszavezethető, Karl Marx dolgozta ki, amikor kifejtette, hogy a társadalom két csoportra osztható: az elnyomó tőkésekre és az elnyomott proletárokra. Ezt a gondolatot fejlesztették tovább a frankfurti iskola gondolkodói a 20. században. Létrejött a kritikai elmélet, egy olyan társadalomfilozófia, amely megtartotta a csoportok közötti harc elméletét, annak a meghatározását azonban, hogy ki elnyomó és ki elnyomott, nemcsak a vagyoni helyzetünk, hanem a nemünk, a nemi identitásunk, a szexuális orientációnk, a vallásunk, a nemzetünk vagy a fajunk alapján is eldönthetővé tette. Ez az elmélet, amelyet kulturális marxizmusnak is neveznek, később több ideológiával átitatott társadalomtudományi irányzatnak is utat adott a hatvanas, hetvenes években. Ezek egyike lett a kritikai fajelmélet (a kritikai pedagógia, a queerelmélet, a posztkolonializmus-tanulmányok, a gendertanulmányok, a fehérségtanulmányok és az etnikai tanulmányok mellett.)

A kritikai fajelmélet közvetlen előfutára azonban a jog területén jelentkezett, kritikai jogi tanulmányok néven. Ez az irányzat azt hirdette, hogy az amerikai jogban nem létezik semleges jogi elv (mint például az amerikai alkotmány 14. kiegészítésében található egyenlő védelmi záradék), hiszen a jogrend előítéletekkel bír, és negatívan elfogult bizonyos csoportokkal szemben.

Ezen vonalak mentén alakult ki a hetvenes években a kritikai fajelmélet, amely a korábbi kritikai elmélethez képest az osztályharcot az etnikumok közötti kapcsolatokra szűkítette le. Az elmélet kidolgozója, Derrick Bell, a Harvard egykori professzora úgy vélte, hogy az 1964-es polgárjogi törvény elfogadása nem vetett véget az intézményi szintű rasszizmusnak az Egyesült Államokban, vagyis az ország törvényei továbbra is a fehér többség és a fehér felsőbbrendűség ideáját és fenntartását szolgálják. Bell azt is gondolta, hogy a híres Brown kontra Közoktatásügyi Minisztérium Legfelsőbb Bíróság-i döntés is, amely alkotmányellenesnek nyilvánította a faji alapú szegregációt, valójában csupán a fehérek külpolitikai érdekeit szolgálta. Az elmélete azonban valóságos ideológia, amely meghaladja a jog dimenzióját.

Alternatív valóságok

A kritikai fajelmélet szerint a rasszizmus inherens módon kapcsolatban áll a hatalom birtoklásával. Ez azt jelenti pél­dául, hogy noha az Egyesült Államokban a faji alapú diszkrimináció illegális, a fehérek átlagosan mégis jobban élnek és több befolyásos pozíciót birtokolnak, mint az afroamerikaiak. Ez azzal magyarázható, hogy a fehérek rejtett módon továbbra is elnyomás alatt tartják az afroamerikaiakat, és megakadályozzák az előrejutásukat. Mindez természetesen annak az eredménye, hogy az amerikai társadalom összes intézménye ma is a szisztematikus rasszizmus megtestesítője – szól az elmélet. Tehát az ebben hívők szerint minden olyan rendszer a velejéig rasszista, amely nem eredményez egyenlő kimenetelt a faji csoportok között. Így a dominánsnak vélt etnikum minden tagja rasszistának tekinthető, fordított rasszizmus pedig nem lehetséges. Egy afroamerikai nem nézhet le egy fehér embert a bőrszíne miatt, vagy nem gyakorolhat ellene diszkriminációt, mivel ő afroamerikaiként az elnyomott csoport tagja.

Ebből következik, hogy a kritikai fajelmélet értelmében az identitásunk elsődleges meghatározója az, hogy melyik etnikumhoz tartozunk. Ennek a segítségével eldönthető, hogy az elnyomottak vagy az elnyomók oldalán állunk. Azaz ha fehérnek születtünk, akkor a mi életünk kiváltságos, és hozzájárul az elnyomó rendszer fenntartásához, amelynek részesei vagyunk. Természetesen ez független az egyén anyagi helyzetétől. Az afroamerikaiak (beleértve a tehetős afroamerikaiakat is) egytől egyig áldozatok, a fehérek pedig (még akkor is, ha valaki szerény körülmények között él) kivétel nélkül rasszisták. Röviden: a rasszizmus normális, nem rendellenes.

Az elmélet fontos eleme az úgynevezett „megélt valóság”. Azaz objektív módon nem állapítható meg, hogy ténylegesen léteznek-e még rasszista vagy diszkriminatív törvények vagy gyakorlatok, mert ezt hitelesen csak az elnyomást megélő személyek határozhatják meg. Más szóval egy színesbőrűnek jobb hozzáférése van az igazsághoz, így nagyobb morális tekintélyt élvez, ha véleményt formál a rasszizmus természetéről vagy annak fennállásáról. Az objektivitás (a meritokrá­ciával és a szorgalommal együtt) ebben az értelemben csupán a fehér többség egy eszköze az elnyomáshoz. Az elméletnek ezt az elemét Voddie Baucham konzervatív afroamerikai teológus találóan etnikai gnoszticizmusnak titulálta, amely arra a hitre utal, hogy egy bizonyos etnikumhoz való tartozás különleges tudást tulajdonít az ember számára.

Az elsődleges morális kötelességünk a csoportok felszabadítása az elnyomás alól. Az elmélet szerint nem elég tudni magunkról, hogy nem vagyunk rasszisták, hiszen mint tudjuk, mindenki az (kivéve aki elnyomott). Az egyetlen megoldás az, ha tudomásul vesszük a saját rasszizmusunkat, és antirasszista aktivistákká válunk.

Az antirasszizmus jelentése: elköteleződés az összes, rasszizmust produkáló rendszer és intézmény lebontása mellett. (Az efféle aktivizmusról eszünkbe juthatnak olyan felvételek a George Floyd halála miatt kirobbant tüntetésekről, amelyeken fehérek csoportosan térdeltek afroamerikaiak előtt, és esedeztek bocsánatért, illetve a rendőrség tagjait ért támadások.)

Azok az afroamerikaiak, akik nem hisznek ebben az elméletben (vagy a szisztematikus rasszizmusban általában), azért tesznek így, mert „internalizálták”, vagyis sajátjukévá tették az elnyomást. Így tudtukon kívül magukba építették a „fehérség” bizonyos aspektusait, nem tekinthetők tehát az etnikumuk igazi vagy hiteles képviselőiknek. Ilyen személynek számít többek között Thomas Sowell író, Larry Elder jogász, Tim Scott szenátor, Candace Owens műsorvezető, Clarence Thomas, a Legfelsőbb Bíróság tagja vagy Colin Powell volt külügyminiszter.

Trump közbelép

A kritikai fajelmélet jelenléte erőteljes, és számos aktuálpolitikai vonatkozása van. Azon túl, hogy ez a Black Lives Matter szervezet neomarxista vezetőinek vezérlő ideológiája, a közelmúltban napvilágot látott művek is a kritikai fajelmélet segítségével igyekeznek átformálni az amerikai közvélemény rasszizmusról alkotott nézeteit. A nemrég megjelent, White Fragility című könyv ezt az új értelmezést fejti ki, népszerűsíti, és érdekes módon a New York Times bestsellerlistájára is felkerült. Ezenkívül Az 1619-es projekt is az amerikai történelem kritikai fajelmélet szerinti átírásáról híresült el, no meg arról, hogy ezért egy Pulitzer-díjat is nyert. Ezek az alkotások azt igyekeznek elhitetni az olvasókkal, hogy a rasszizmus helyzete gyakorlatilag semmit sem változott a rabszolgaság óta az Egyesült Államokban.

Fontos továbbá, hogy nemrégiben Trump elnök bejelentette, meg fogja szüntetni, az összes olyan közintézményekben tartott tréning támogatását, amely a kritikai fajelméletet propagálja. Sőt azt is közölte, hogy felállít egy patrióta oktatási bizottságot, amelynek a feladata az amerikai alapító filozófia értékeinek baloldali ideológiától mentes átadásának biztosítása lesz az állami oktatási intézményekben.

Konzervatív válasz

A konzervatívok számára nyilvánvaló, hogy számtalan sebből vérzik ez az ideológia. Ha az objektivitásra való hivatkozás nem más, mint a rasszizmus bizonyítéka, akkor ez miért nem alkalmazható az elnyomás létezését objektív valóságként kijelentő aktivistákra? Ha minden fehért elvakít a saját kiváltságos élethelyzete, akkor ez miért nem vonatkozik a fehér liberálisokra? Miért nincs semmilyen szerepe az egyéni felelősségnek, és miért minden egyéni kudarc forrása a társadalom?

Miért tehető relatívvá a rasszizmus vétke, mondván, hogy csak bizonyos etnikumú emberek követhetik el? Miért szükséges az emberi fajon belül a különböző etnikumokhoz tartozást olyan fajsúlyos különbségnek tekinteni, amely minden más különbözőséget felülír? A kritikai fajelmélet lehetetlenné teszi az etnikumok közötti végső megbékélést, és a nem megfelelő csoporthoz tartozó embereket kárhozatra predesztinálja.

Senki sem tagadja, hogy az Egyesült Államok múltja embertelenül bánt az afroamerikaiakkal, mint ahogy azt sem, hogy ennek lehetnek a mai napig érzékelhető hatásai. Azonban azt feltételezni, hogy 2020-ban az amerikai intézmények és az amerikai társadalom többségét alkotó fehérek mind rasszisták, és aktív elnyomás alatt tartják az afro­amerikaiakat, minden, csak nem tényekkel, törvényekkel vagy statisztikai adatokkal alátámasztható álláspont. Konzervatívként abban hiszünk, hogy minden ember egyformán értékes, és egyformán hajlamos a bűnre. Ezért míg konkrét esetekben fontos az igaz­ságtalanság elleni küzdelem, általánosságban egyénként, a legjobbat feltételezve érdemes megközelíteni mindenkit, nem pedig a csoportjáról alkotott negatív előítélet szerint. Tim Keller amerikai lelkész a következőképpen fogalmazta meg ezt: „Egyes fajokat más fajoknál bűnösebbnek és gonoszabbnak tekinteni olyan dolgokhoz vezet, mint a holokauszt.”

Kapcsolódó írásaink