Külföld
A járvány ellen készül Joe Biden
Gratulált George W. Bush a demokrata jelöltnek, a volt republikánus elnök szerint bízni kell a választási folyamat tisztaságában, aminek eredménye egyértelmű

Megkezdte a koronavírus-járvány kezelésére ígért munkacsoport kialakítását vasárnap Joe Biden sokak által megválasztottnak tekintett amerikai elnök. Az AP amerikai hírügynökség a leendő elnök hatalomátadását bonyolító csapatára hivatkozva azt közölte, hogy Joe Biden munkatársai már a héten áttekintik a legfontosabb kormányzati ügynökségek munkáját és vezetői összetételét a gördülékenyebb hatalomátvétel érdekében. Ennek keretében megvizsgálják a korábbi személyzeti és költségvetési döntéseket és az érvényben lévő szabályokat.
Amerikai sajtójelentések szerint Donald Trump elnök és a Fehér Ház munkatársai egyelőre nem vették fel a kapcsolatot Biden munkatársaival. Joe Biden egyik tanácsadója, Ted Kaufman az NBC televíziónak nyilatkozva kifejtette: a hatalomátvételt bonyolító csapat már a jövő héten az új kormány összetételével fog foglalkozni, bár a kormányzat kulcspozícióiról várhatóan még nem születik döntés. Elemzők szerint ez azt jelezheti, hogy a Biden-kormányzatban republikánus politikusok is helyet kaphatnak.
George W. Bush volt amerikai republikánus elnök gratulált Joe Biden demokrata jelöltnek az elnökválasztáson elért sikeréhez. Mint vasárnapi közleményében írta: Biden jó ember, aki egyesíti majd az Egyesült Államokat. „Össze kell fognunk a családjaink és a szomszédjaink, a nemzetünk és a jövőnk érdekében” – fogalmazott a republikánus politikus, aki a választási kampány során nem nyilvánított véleményt. Hangsúlyozta:
az amerikaiak nyugodtan megbízhatnak a választási folyamatban, amelyről azt írta, hogy alapvetően tisztességes volt, sértetlensége megerősítést fog nyerni, és eredménye egyértelmű.
Időközben az amerikai politikai élet szereplői ellentétes véleményeket fogalmaznak meg a választási eredményekről és az ezzel kapcsolatos perekről. Andrew Cuomo, New York állam demokrata kormányzójának véleménye szerint a republikánusok hibát követnek el azzal, hogy egyelőre nem ismerik el Joe Biden győzelmét. Kristi Noem, Dél-Dakota republikánus kormányzója ugyanakkor kijelentette: korai még győzelmet hirdetni, mivel a választási eredmények szempontjából kulcsfontosságú tagállamokban visszaélések fordultak elő.
A Fox News pedig arról számolt be, hogy Donald Trump nagy létszámú gyűléseket és megmozdulásokat tervez tartani az elindított jogi eljárások támogatására. Ugyanakkor a Trump-közeli források úgy nyilatkoztak, az elnök ezeken nem venne részt személyesen. A Trump-csapat emellett újraszámolásra küld embereket Georgiába, Arizonába
és Pennsylvaniába.
Utóbbi tagállamban a republikánusok szerint huszonegyezer halott ember nevében adtak le szavazatot. Ezt egy konzervatív szervezet állításaira alapozzák, amely jogilag megtámadta, hogy a választási jegyzékben ennyi halott szerepel, de a bíróságon John Jones szövetségi bíró elmondása szerint nem tudtak bizonyítékot felmutatni.