Külföld

Ausztriában elrendelték két „radikális mecset” bezárását

Elrendelte két „radikális mecset” bezárását az osztrák kormány pénteken, pár nappal a négy halálos áldozatot követelő bécsi iszlamista terrortámadást követően.

Ausztriában elrendelték két „radikális mecset” bezárását
Karl Nehammer belügyminiszter és Susanne Raab integrációs miniszter pénteki közös sajtótájékoztatójukon
Fotó: AFP/Joe Klamar

Karl Nehammer belügyminiszter és Susanne Raab integrációs miniszter pénteken délután közös sajtótájékoztatón jelentették be a döntést, amelyet azután hoztak meg, hogy válságtanácskozást tartottak az ausztriai muszlim hitközség (IGGÖ) elnökének, Ümit Voralnak a részvételével.

Az IGGÖ megerősítette, hogy bezárnak egy, alájuk tartozó imahelyet, amely „megsértette a vallás doktrínáit”. „A szabadság fontos érték az országunkban, amelyet meg kell védenünk a visszaélésektől, akkor is, ha azokat a mi sorainkból követik el” - közölte Ümit Vural.

„A terror megpróbál ékeket verni közénk, megosztva a társadalmat, de nem szabad hagynunk, hogy ezt megtegyék” - fogalmazott Susanne Raab a sajtótájékoztatón. „Határozott lépéseket kell tennünk, hogy a vak gyűlöletnek ne legyen táptalaja” - tette hozzá a radikális mecsetekre utalva a miniszter a heute.at tudósítása szerint.

Raab közölte, hogy a hatóságok tudomása szerint a bécsi merénylő két imaházat látogatott rendszeresen: ezek a Melit Ibrahim mecset és a és az osztrák főváros Miedling kerületében található „Tauhid” mecset. Utóbbiban a Kronen Zeitung információi szerint  nagyszabású rendőrségi akcióra került sor, amelyen különleges kommandósok is részt vettek, arról egyelőre nem közöltek részleteket, hogy őrizetbe vettek-e valakit a razzia során.

Susanne Raab elmondta, hogy mindkét imaházat bezárták, a Melit Ibrahim mecset azonban nem felel meg a törvényeknek, nincs az Iszlám Vallási Közösségnél sem regisztrálva, egyesületként működik, a belügyminisztérium azonban már megindította a feloszlatásához szükséges eljárást. 

A tárcavezető hozzátette, a támadástól számított alig 80 órán belül „bezárták mindazokat a létesítményeket, amelyek hozzájárultak az elkövető radikalizálódásához”

Karl Nehammer belügyminiszter is hangsúlyozta, nem szabad hagyni, hogy a terroristák megosszák a társadalmat. „A szabadságot, a jogállamiságot és a toleranciát hangsúlyozni és védeni kell” - fűzte hozzá. Fontos, hogy  vállvetve tartsunk össze, politikai pártállástól, vallási meggyőződéstől függetlenül együtt kell küzdenünk a terrorizmus ellen - mondta Nehammer.

Bécs belvárosában hétfőn este egy észak-macedóniai albán családból származó helyi férfi megölt négy embert és huszonhármat megsebesített. Az elkövetőt a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette. A támadást az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

A rendőrség tizenhat embert vett őrizetbe a merénylettel összefüggésben, azonban közülük hatot azóta szabadon bocsátottak - tájékoztatott az ügyészség pénteken.

Kapcsolódó írásaink