Külföld
Donald Trump a szavazatok számlálásának leállítását követeli
Az Oregon állambeli Portlandben radikális baloldali aktivisták által szervezett erőszakos tüntetések bénították meg a várost az amerikai elnökválasztás másnapján. Az indulatok azután szabadultak el, hogy Donald Trump bejelentette, bíróságon támadja meg a levélszavazati rendszert, ami szerinte csalásra ad lehetőséget.
A demokrata párti kormányzó kénytelen volt kirendelni a Nemzeti Gárdát. Mint ismert, George Floyd halálára hivatkozva rendszeresek a zavargások a városban. Ez azért is érthetetlen, mert Oregonban Joe Biden nyert.
A Fox értesülése szerint Richard Grenell, az amerikai Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság (DNI) korábbi ügyvezető igazgatója (amerikai idő szerint) csütörtök reggel sajtótájékoztatót tart Las Vegasban, ahol azt fogja bejelenteni, hogy a Trump-stáb pert indít valamennyi „törvényes” szavazat megszámlálása érdekében Nevadában.
Donald Trump elnök és a republikánusok korábban már kijelentették: négy pert indítottak a választási eredmények okán: Wisconsinban és Michiganben - ahol Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzött a jelenlegi állás szerint - a szavazatok újraszámlálását kérik, míg Pennsylvaniában és Georgiában a voksok megszámlálásának felfüggesztése miatt fordultak bírósághoz. A Bident segítő gyanús levélszavazatok komoly gyanakvásra adnak okot, Trump szerint csalás történt.
Még tart a szavazatok számlálása, Donald Trump annak leállítását követelte
Több amerikai tagállamban még tart a szavazatok számlálása, a republikánusok még több pert indítottak csütörtökön. Donald Trump elnök egy mikroblog-bejegyzésben ismét a szavazatszámlálás leállítását követelte.
Nevadában, Arizonában, Wisconsinban alig egy százalékos a különbség Joe Biden demokrata párti elnökjelölt javára, és bár Pennsylvaniában és Georgiában továbbra is Donald Trump republikánus elnök áll győzelemre, csökkent az előnye. Pennsylvaniában különösen Philadelphiában és környékén, Georgiában pedig Atlantában és a körülötte fekvő településeken erősödött Biden.
Donald Trumpnak elemzők szerint az elnökség elnyeréséhez győzelmet kell aratnia azokban a tagállamokban, ahol egyelőre vezet, beleértve Észak-Karolinát is, továbbá nyernie kellene vagy Arizonában vagy Nevadában ahhoz, hogy elkerülje a vereséget. Joe Bidennek pedig Arizonában, Georgiában és Nevadában muszáj győznie az elnökség elnyeréséhez.
Az elnök csütörtök reggel és délelőtt több Twitter-bejegyzést tett közzé, ezek egyikét a Twitter ismét „félrevezetőként” megjelölte. Ebben Trump azt írta: „a választás napja után beérkezett egyetlen szavazat sem lesz megszámolva”.
Egy másik mikroblog-bejegyzésben Trump ismét a szavazatok számlálásának leállítását követelte.
Amennyiben egy százalékon belüli lesz Donald Trump és Joe Biden között a szavazatkülönbség, Wisconsinban és Georgiában a törvény szerint lehetőség van az újraszámlálásra, míg Arizonában 0,1 százalékos különbség vagy szavazategyenlőség esetén lehet újraszámláltatni a voksokat. Arizona 11, Wisconsin 10 elektort ad.
Több amerikai médium már azt jelentette, hogy Biden győzött Arizonában és Wisconsinban is, ennek ellenére a hivatalos eredmények még nem születtek meg ezekben a tagállamokban sem.
Az elnökké választáshoz 270 elektor támogatását kell megszerezni. A Fox News televízió szerint Joe Biden eddig 264, Donald Trump pedig 214 elektor támogatásával rendelkezik.
A republikánusok megerősödtek a spanyol ajkú amerikaiak körében
A republikánusok megerősödtek a spanyol ajkú amerikaiak körében - állapította meg a keddi választásokat követően a The Washington Post című lap csütörtökön.
A lap csaknem egészoldalas riportot szentelt a spanyol ajkú közösség választói viselkedésének. Miami spanyoljai váratlanul elfordultak Bidentől című összeállításában elsősorban a Miamiban és környékén élő spanyol ajkú választókat szólaltatta meg az elnökválasztással kapcsolatban.
A legtöbb nyilatkozó úgy fogalmazott, hogy az újraválasztásáért küzdő Donald Trump elnök gazdaságpolitikája miatt szavazott rá, miközben elutasította a demokrata párti Joe Biden járványhelyzetre vonatkozó figyelmeztetéseit. Joe Garcia, Miami-Dade Demokrata Pártjának volt vezetője például azt mondta: „A mi emberünk (Biden) állandóan csak a Covidról beszélt és szájmaszkot viselt. A másik (Trump) nagy kampánygyűléseket tartott, ahol rengetegen jelentek meg, fellendülésről beszélt és életerősnek látszott”.
A The Washington Post helyszínen szerzett tapasztalatai szerint a kubai és a venezuelai bevándorlók körében termékeny talajra találtak a Republikánus Párt kampányában hangoztatott nézetek, miszerint a demokraták kormányon „szocialista programot” valósítanának meg.
A hagyományosan inkább a demokratákra szavazó spanyol ajkú amerikaiak egyharmada országosan is Donald Trumpra és a republikánus politikusokra voksolt. Ez a szavazói közösség azonban - mint a The Washington Post is megállapította - nem monolitikus, különböző latin-amerikai országokból érkezett az Egyesült Államokba. Sokan közülük már itt is születtek, és kevés kulturális kapcsolat fűzi őket Latin-Amerikához.