Külföld
Elnököt választ az Egyesült Államok

Az elnökválasztási kampány során mind Trump, mind Biden elsősorban a gazdaságra, az egészségügy reformjára és a koronavírus-járvány kezelésére vonatkozó javaslatokkal próbálta megnyerni a szavazókat.
A járvány alapvetően meghatározta a választói hangulatot: eddig ugyanis több mint kilencmillió amerikainál, köztük az elnöknél diagnosztizálták a fertőzést, és a vírus következtében kialakuló Covid-19-betegségbe és szövődményeibe több mint 230 ezer ember halt bele.
A felmérések országos szinten Joe Biden előnyét jelzik, és az egykori alelnök vezet több ingaállamban is, amelyeken az elnökválasztás kimenetele múlhat.

A szavazóhelyiségek nyitvatartása városonként és megyénként eltérhet, a legtöbb államban azonban reggel 6-kor nyitnak a szavazókörök, Vermontban azonban már hajnali 5-től lehet voksolni. A legkésőbb, este 9-kor New York államban és Észak-Dakotában zárják le a szavazást.
Az idén kedd esti összesítések szerint több mint 95 millióan éltek az előzetes szavazás lehetőségével levélben vagy személyesen, ami több mint 70 százaléka a 2016-os részvételnek. A levélszavazatok összesítése egyes vélemények szerint lassíthatja a végeredmény kihirdetését, amelyre előfordulhat, hogy akár napokat is várni kell.
Százezrek a szavazóurnáknál, mindkét jelölt bizakodik a győzelemben
Az Egyesült Államokban helyi idő szerint reggel óta már százezrek voksolnak az szavazóurnáknál, Donald Trump, az újraválasztásáért küzdő republikánus elnök és kihívója, a demokrata párti Joe Biden egyaránt bizakodónak nevezte magát.
Az Egyesült Államok 50 tagállamában és tengerentúli területein kedden megkezdődött a szavazás. Az országban hat időzónában voksolnak, a keleti part egyes tagállamaiban helyi idő szerint reggel hat órakor - de Maine államban például reggel ötkor - órakor nyíltak meg a szavazóhelyiségek.

Donald Trump kedd reggel a republikánusokhoz közelálló Fox televíziónak nyilatkozva optimistának nevezte magát. „Biztos esélyem van a győzelemre” - fogalmazott. Az elnök - akinek az országos felmérések elsöprő többsége szerint nincs előnye a Bidennel folytatott versengésben -, úgy vélekedett, hogy Floridában, Texasban, Arizonában nagy arányú győzelmet arat. „Úgy gondolom, hogy Észak-Karolinában és Pennsylvaniában is mi győzünk” - fűzte hozzá.
Az elnök úgy vélekedett, hogy legalább annyi elektorra tesz szert, mint 2016-ban. Négy évvel ezelőtt 306 elektor voksát sikerült megszereznie. A győzelemhez egyébként az 538 elektor közül 270-nek a támogatását kell megszerezni.
Donald Trump elhessegette azokat a sajtóban megjelent feltételezéseket, melyek szerint kedden éjjel - még a levélszavazatok megszámlálása előtt - győztesnek nyilvánítaná magát. Leszögezte, hogy ezt csakis akkor teszi meg „amikor meglesz a győzelem”.
Joe Biden még hétfőn éjjel, a pennsylvaniai Pittsburghben tartott kampánygyűlésén nyilatkozott. „Az az érzésem, hogy nagy győzelem felé tartunk” - mondta.
Nincs jele külföldi beavatkozási kísérletnek
Nincs jele az amerikai választási folyamatba történő külföldi beavatkozási kísérletnek - jelentette ki Chad Wolf ügyvivő belbiztonsági miniszter az interneten tartott sajtókonferenciáján kedden, a szavazás napján.
A tárcavezető hangsúlyozta: az Egyesült Államokból sehonnan nem érkezett jelzés arra vonatkozóan, hogy „külföldi szereplők kompromittálták vagy manipulálták volna a szavazást”, a voksolás rendben zajlik.
Az amerikai kormányzat - és magán kiberbiztonsági cégek - korábban többször arra hívták fel a figyelmet, hogy orosz kínai és iráni szereplők megpróbáltak behatolni politikusok, pártok és helyi választási szervezetek és irodák számítógépes rendszereibe. Ezt a keddi nap folyamán egyelőre nem tapasztalták - erősítette meg Chad Wolf.
A politikus megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a déli Georgia állam egyik megyéjében kora reggel - nem sokkal a választási helyiségek megnyitása után - technikai problémák mutatkoztak, az elektronikus választási rendszer nem működött. A választási bizottság azonban azonnal kiküldött szavazócédulákat, így a helybéliek zavartalanul leadhatták voksaikat.
A sajtótájékoztatón a belbiztonsági minisztérium egyik munkatársa, Christopher Krebs elmondta: tudomása szerint egy-két helyről érkezett ugyan jelentés az elektronikus rendszer átmeneti zavarairól, de a rendszer az egész országban jól működik.
New Hampshire két kistelepülésén ismertté váltak az első eredmények
New Hampshire két kistelepülésén szerdára virradóra ismertté váltak az első eredmények: az egyikben a hivatalban lévő elnök, Donald Trump, a másikban pedig Joe Biden győzött.
New Hampshire állam két kicsiny városában, az amerikai-kanadai határnál fekvő Dixville Notch-ban és a tőle mintegy húsz kilométernyire délre eső Millsfieldben több mint fél évszázada hagyományosan mindig november 3-án nulla órakor nyitják meg a szavazóhelyiséget.
Dixville Notch-ban öten voksoltak, valamennyien Joe Biden demokrata párti elnökjelöltre. Millsfieldben az újraválasztásáért küzdő Donald Trump republikánus elnök győzött: 16 választó rá szavazott, míg öten Bident támogatták.
New Hampshire azon 11 amerikai tagállam közé tartozik, ahol most kormányzót is választanak. Mind Dixville Notchban, mind Millsfieldben a jelenleg is hivatalban lévő republikánus kormányzóra, John Sununura voksoltak többen.
Az első elemzések megjegyezték, hogy a két kistelepülés választási eredményei nem tekinthetők irányadónak. Dixville Notchban például 2016-ban Hillary Clinton, a demokraták akkori elnökjelöltje nyerte el mind az öt voksot, ám az elnökválasztásból nem ő került ki győztesen.
Trump a Fehér Házban, Biden Wilmingtonban várja az eredményeket
Donald Trump a Fehér Házban, Joe Biden pedig a Delaware államban lévő Wilmingtonban berendezett eredményváró helyszínén várja majd a választási eredményeket kedden - jelentette be a Fehér Ház szóvivője, illetve Biden kampánytörzse.
Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője a Fox televíziónak adott interjújában beszélt arról, hgy Doanld Trump valószínűleg nem a washingtoni Trump-szállodában berendezett eredményváró rendezvényen, hanem a Fehér Házban lesz kedden este.
Trump kampánycsapata a múlt héten még úgy tervezte, hogy hagyományos eredményváró partit tartanak a szállodában, bár az elnök már akkor jelezte, hogy esetleg az Ovális Irodában marad, mivel a szövetségi fővárosban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések tiltják nagyobb létszámú összejövetelek megrendezését.
A Biden-kampánycsapat bejelentése szerint a demokrata párti elnökjelölt a Wilmingtonban tartott eredményvárón lesz, amelyet ugyanott rendeztek be, ahol a politikus augusztusban elfogadta pártja elnökjelöltségét.
Joe Biden a tervek szerint kedden este beszédet is mond. Családján kívül csatlakozik majd hozzá alelnökjelöltje, Kamala Harris és annak férje is. Biden évtizedek óta Wilmingtonban él.