Külföld

Cenzúráz a Soros-hálózat

A milliárdos alapítványa támogatja a Facebook álhírek kiszűrésével foglalkozó partnereinek jelentős részét

Elsősorban George Soroshoz köthető szervezetek végzik az álhírek kiszűrését a legnagyobb közösségi oldal számára. Egy regionális portál kiterjedt hálózatról számolt be.

Cenzúráz a Soros-hálózat
Markában tartja a közösségi médiát
Fotó: Twitter

Külső szervezetekre hagyatkozik a Facebook az álhírek és a dezinformációk kiszűrésében – írta minap megjelent cikkében a térségünk híreivel foglalkozó Remix News. Rámutattak, Európa-szerte igaz, hogy a legnagyobb közösségi oldallal partnerségben álló szervezeteket George Soros hálózata támogatja, Kelet-Közép-Európában sincs ez másképp. Világszerte hatvan partnere van a Facebooknak, akik több mint ötven nyelven ellenőrzik a bejegyzéseket. Arról már korábban is beszámolt a nemzetközi sajtó, hogy a közösségi oldal úgynevezett felügyelőbizottságának húsz tagjából tizennyolcan kötődnek a Soros-hálózathoz. Ez az a testület, amely a dezinformáció és az álhírek elleni munka legfelsőbb döntéshozó szerve.

A Remix News kutatása szerint a régiónk tizenegy országából legalább nyolcban Soroshoz köthető, a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) által közvetlenül vagy közvetetten támogatott szervezet végzi az álhírek kiszűrését. A cikk rámutatott, hogy ezeknek a szervezeteknek hatalmában áll politikai tartalmakat cenzúráznia, hamisként vagy félrevezetőként megjelölni bejegyzéseket. A cikkben említett országok listáján nem szerepel hazánk, Románia és Szerbia sem, a cikk megjelenéséig ugyanis a Facebook nem kötött hivatalos megállapodást ezekben az országokban egy szervezettel sem, vagy legalábbis nem volt róla elérhető információ.

A cikk sorra vette, hogy az egyes országokban mely szervezetek felelnek az álhírek kiszűréséért, és milyen támogatást kaptak az OSF-től. Lengyelországban például a Demagog nevű szervezettel kötött megállapodást a Facebook. Őket a balliberális Stefan Batory Alapítvány támogatja, amely az OSF különböző helyi szervezeteitől összesen egymillió eurót kapott már. A cikk szerint a lengyel alapítvány aktív szerepet vállal a nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság által vezetett kormány elleni küzdelemben.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom