Külföld

Trump: A bűnözőket Biden hősökként kezeli

Már kilencvenmillióan szavaztak előzetesen, ami a 2016-os összes voksoló kétharmada

Az államok teljes lezárását hozná egy Biden-elnökség Donald Trump amerikai elnök szerint, és azzal vádolta a demokratákat, hogy a bűnözőket hősökként kezelik. Joe Biden ismét a járványkezelés miatt támadta republikánus ellenfelét.

Trump: A bűnözőket Biden hősökként kezeli
A kampány utolsó napjaiban számos államba látogatott el a két elnökjelölt
Fotó: AFP/Mandel Ngan, Jim Watson

A középnyugaton kampányolt az újraválasztásáért küzdő Donald Trump republikánus amerikai elnök és demokrata kihívója, Joe Biden is pénteken. Mindketten jártak Minnesotában és Wisconsinban, ezen kívül Trump Michiganbe, Biden pedig Iowába látogatott el. Trump mindhárom államban kárhoztatta a demokrata párti kormányzókat, mert a koronavírus-járvány terjedésének lassítására hivatkozva szigorú korlátozásokat vezettek be. Azt állította, hogy Joe Biden elnökként megtiltaná az amerikaiaknak, hogy összejöjjenek az ünnepek vagy a családi rendezvények alkalmából. A minnesotai Rochesterben arról beszélt, hogy „Keith Ellison (a minnesotai igazságügyi tárca vezetője) és Joe Biden be akar titeket zárni a lakásotokba, miközben az anarchisták, agitátorok és vandálok szabadon mászkálnak, és tönkreteszik a városaitokat és az államot”. Trump hozzáfűzte: „Biden és a demokraták a rendfenntartókat bűnözőkként, a bűnözőket pedig hősökként kezelik.”

Az amerikai elnök Minnesota számára a választások egyik kulcskérdésének a menekültkérdést nevezte meg. Ezt egyben nemzetbiztonsági ügynek is mondta. Utalt a franciaországi Nizzában egy migráns által elkövetett késes merényletre, és dicsérte saját korábbi utasítását, amelynek értelmében felfüggesztették a menekültek beengedését az Egyesült Államokba „a terrorizmus által kompromittált országokból”.

Joe Biden a minnesotai St.Paul városában egy alig félórás autós összejövetelen ismét a járványkezelése miatt támadta Donald Trumpot. Mint fogalmazott: az elnök „fehér zászlóval adta meg magát a vírusnak”. Majd kijelentette: elnökként azon lesz, hogy valamennyi amerikait összefogja.

Szombaton az elnök Pennsylvania állam több városát is felkereste, Newtownban elmondott beszédében a járvány kapcsán ismét az orvosokat bírálta, valamint azt vetette ellenfele szemére, hogy „másról sem beszél, csak a Covidról”. Montoursville-ben elmondott beszédében Trump arra emlékeztetett, hogy évtizedek óta ő az Egyesült Államok első elnöke, akinek az idején az ország nem kezdett új háborúba. Bident azzal vádolta, hogy ha megválasztanák, fellépne az olajipar ellen.

Az elnök egyébként még pénteken Michiganban azzal vádolta az orvosokat, hogy pénzt kapnak, ha a páciensük meghal a koronavírus okozta betegségben. Joe Biden erre válaszul szombaton azt mondta a tagállamban kampányolva: „Lehet, hogy azért hiszi ezt, mert ő viszont csak akkor hajlandó bármit tenni, ha pénzt kap érte”. Biden azt is Trump szemére vetette, hogy lesöpri az asztalról a klímaváltozással foglalkozó tudományos érveket.

Időközben feszültség alakult ki és tiltakozó felvonulást tartottak péntek éjjel az Egyesült Államok nyugati partvidékén, a washingtoni Vancouver városában, miután rendőrök intézkedés közben lelőttek egy rájuk fegyvert fogó fekete férfit. Az áldozatra virrasztással emlékeztek, amelynek közelében szélsőbaloldali és szélsőjobboldali tüntetők néztek farkasszemet. Később egy több száz fős csoport vonult végig Vancouver belvárosán, kirakatüvegeket zúztak be.

Szombatig rekordszámú, mintegy 90 millióan adták már le előzetesen a szavazatukat a Floridai Egyetem adatai szerint. Ez a szám a 65 százaléka a 2016-os elnökválasztás összes szavazójának. A legutóbbi – október 27–29-i – Reuters/Ipsos-felmérés szerint Biden 51 százalékkal vezet, míg Trump 43 százalékon áll. w

Kapcsolódó írásaink

Az amerikai elnökválasztás háttere

ĀA teljes képviselőház, a szenátusi helyek harmada és az Egyesült Államok feje: mindezekről döntenek holnap az észak-amerikai országban, lapunk pedig összeszedett néhány adatot, hogyan teszik ezt

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom