Külföld

Nemzetgyógyítás és amerikai álom

Joe Biden Georgiában, Donald Trump középnyugati államokban folytatta a kampányát

Tragédiává változtatta a koronavírus-járvány válságát Donald Trump – jelentette ki Joe Biden, miközben az elnök arról beszélt, Michigan állam túlélése függ tőle, hogy rá szavaznak-e.

Nemzetgyógyítás és amerikai álom
Donald Trump: Michigan állam túlélése múlik azon, hogy ki nyeri a választást
Fotó: AFP/Brendan Smialowski

A gazdaságot és járványügyi kérdéseket előtérbe helyezve kampányolt kedden Donald Trump amerikai elnök Michiganben, Wisconsinban és Nebraskában, míg a first lady Pennsylvaniában járt. Lansingben, Michigan állam fővárosában Trump kijelentette: „a republikánusokra leadott szavazat az amerikai álomra leadott szavazat”. Hangsúlyozta azt is, hogy a november 3-i választás „Michigan gazdasági túléléséről szól”. E három középnyugati államban négy évvel ezelőtt Trump aratott győzelmet, de a legutóbbi felmérések szerint Michiganben és Wisconsinban pillanatnyilag Joe Biden áll jobban.

Melania Trump a pennsylvaniai Lancesterhez közeli Atglenben Joe Bident bírálta, szocialistának minősítve a programját. Az elnök felesége azzal vádolta a demokrata politikusokat, hogy a saját ügyüket az ország jóléte elé helyezik, és a járvány kitörésekor is inkább az elnök elleni alkotmányos elmozdítási eljárásra összpontosították erejüket. Bírálta a sajtót is. Kifejtette: „a média olyan képet alakított ki a férjemről, hogy rá sem ismertem, és ugyanolyan lenézéssel kezelte a támogatóit is”.

Joe Biden demokrata elnökjelölt Georgia államban kampányolt, ahol kijelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvány válságát tragédiává változtatta. Kifejtette, hogy elnökké választása esetén nemcsak a járványkezelési stratégián változtatna, hanem a gazdaságot is „rendbe tenné”. A demokrata párti politikus kijelentette: olyan gazdasági tervvel fog előállni, amely „végre jutalmazza a munkát”. Új egészségbiztosítási és klímaváltozás elleni tervet is kilátásba helyezett, valamint megismételte, hogy tenni fog a szerinte az Egyesült Államokat jellemző „rendszerszerű fajgyűlölet” ellen. „Meggyógyítjuk majd a nemzetünket” – hangoztatta.

Bidennel szinte egy időben kampányolt Barack Obama volt elnök is a demokraták mellett a floridai Orlandóban. Ő is Donald Trumpot tette felelőssé a járvány terjedéséért.

Időközben a Fox televíziónak adott interjúban cáfolta a demokrata párti elnökjelölt, Joe Biden állításait a fia volt üzlettársa. Tony Bobulisnki szerint „égbekiáltó hazugság”, hogy Joe Biden nem tudott fia vitatott üzleti ügyeiről. Az interjúban a többi között arról beszélt, hogy 2015-ben és 2016-ban – amikor Joe Biden már az Egyesült Államok alelnöke volt – fiával, Hunter Bidennel közösen üzletelt kínai üzletemberekkel.

Kiváló kapcsolatok Washingtonnal

Nem is lehetne jobb Magyarország és az Egyesült Államok viszonya – mondta David Cornstein pénteken távozó budapesti amerikai nagykövet a Magyar Nemzetnek egy interjúban. Megjegyezte, hogy érkezésekor meglehetősen rossz volt a két ország közötti kapcsolat. Azt mondta, hogy szerinte ha Donald Trump hivatalban marad, akkor folytatódhat a kapcsolatépítés a két ország között. Kedden Orbán Viktor miniszterelnök is hangsúlyozta, hogy Trump megválasztásával megváltoztak az amerikai–magyar kapcsolatok, ezért szorít neki egy újabb győzelemért. Cornstein nagykövet munkájának köszönhetően a magyar–amerikai kapcsolatok ismét régi fényüket idézik – értékelte a miniszterelnök. Cornstein egyébként a Magyar Nemzetnek azt is elmondta, hogy úgy látja: alaptalanok a vádak, hogy Magyarország kormánya totalitárius lenne.
(UT)

Kapcsolódó írásaink

„Donald Trump nagy győzelmet fog aratni”

ĀA The Hill című lap véleménycikke szerint a demokraták sikerét jósoló közvélemény-kutatások és a felmérések ezúttal is tévednek, csakúgy, mint a 2016-os választások idején