Külföld
Meloni: Emlékeznünk kell a magyarok hősiességére

Olaszok és magyarok idén is együtt emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről. A Collegium Hungaricum Romában, a Falconieri-palotában megrendezett csütörtöki ünnepségen részt vett Giorgia Meloni, a jobbközép ellenzéki Olasz Testvérek párt elnöke. „Otthon érzem magam a magyarok között, itt minden olyan szép, nemzeti színű virágok, szalvéták, minden a hazaszeretetről tanúskodik” – mondta meghatottan Meloni, miközben helyet foglalt Kovács Zoltán Ádám római nagykövet oldalán.
Az ünnepségen megemlékeztek azokról az olasz fiatalokról is, akik ha fizikailag nem is, de lelkileg követték a magyarokat a harcmezőn, és akik nemzedékeken át merítettek a forradalmárok példájából. Hazánk római nagykövete átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést Pier Francesco Pingitorénak, az Avanti ragazzi di Buda című forradalmi dal szerzőjének.
„Az 1956-os forradalmárokról nemzedékeken át meg kell emlékezni, a hősies önfeláldozásról, amit a magyarok Európáért tettek. Európának emlékeznie kellene arra, hogy számos népe szabadságért megvívott harcának köszönheti értékeit, identitását” – hangsúlyozta Meloni, aki lapunknak arról is beszélt, hogy a napokban miért vette védelmébe a magyarokat parlamenti felszólalásában.
Mint mondta, érzékeltetni akarta, hogy szemben az olasz vezetéssel, a lengyelek és magyarok méltósággal, emelt fővel képviselik az érdekeiket az európai politikában, beleértve az uniós költségvetésről és a koronavírus hatásait kezelő helyreállítási alapról szóló tárgyalásokat. A politikus méltatlannak nevezte, hogy zsarolásra akarják használni a forrásokat az érdekeiket, határaikat, gyökereiket határozottan védő nemzetállamokkal szemben.
„Amíg Európa nem születik újjá gyökereiből, addig nincs jövője sem” – fogalmazott. Meloni lapunknak nyilatkozva megköszönte Orbán Viktor kormányfő gratuláló levelét is, amit az után küldött, hogy az olasz politikust megválasztották az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsalád élére.