Külföld

Mégis kivizsgálhatja a rendőrségen belüli rasszizmus jelenlétét a német kormány

Gyűlöletkeltés miatt nyomoznak Berlinben

A német szövetségi kormány ki akarja vizsgálni a rendőrségen belül jelen lévő rasszizmust, készül majd egy tanulmány a témában – jelentette ki Olaf Scholz alkancellár, pénzügyminiszter a West­deutscher Rundfunk regionális közszolgálati csatornának.

A politikus hozzátette: a kérdésről folyamatosan egyeztet Horst Seehofer belügyminiszterrel, aki legutóbb egyébként határozottan elutasította egy olyan tanulmány elkészítését, amely csak a rendőrségre fókuszál. Nyitott volt viszont arra, hogy készüljön egy, a társadalomban uralkodó rasszizmust vizsgáló, átfogó jelentés, amelynek részeként a biztonsági hatóságokat is megvizsgálják. Scholz szerint a tanulmánynak már rég el kellett volna készülnie. Berlinben egyébként hat rendőrhallgatónak felfüggesztették tanulói jogviszonyát, miután kiderült, egy alkalmazáson keresztül rasszista, idegengyűlölő üzeneteket küldtek egymásnak, valamint lekicsinyelték a holokauszt jelentőségét egy csoportos beszélgetésben. Az ügyészség összesen hét gyanúsított ellen folytat nyomozást gyűlöletkeltés miatt. Az ügyet egy rendőr jelentette a hatóságoknak.

Kapcsolódó írásaink