Külföld
Újabb razziák a tanárgyilkosság ügyében
Szélsőségesek kiutasítását és gyűlöletet hirdető muzulmán csoportok feloszlatását tervezik Franciaországban

Korábban egy rendőrségi forrás a Die Welt című lap közlése szerint arról számolt be, hogy 231, a kormány megfigyelési listáján szereplő feltételezett szélsőséges vallási meggyőződésű külföldit készülnek kiutasítani az országból. Egyelőre nem világos, hogy a hétfői rendőrségi akciók összefüggésben vannak-e az előző napi információval, amelyet egyelőre nem erősített meg a francia belügyminisztérium.
Samuel Patyt a Párizstól ötven kilométerre található Conflans-Sainte-Honorine-ben fejezte le pénteken egy tizennyolc éves iszlamista szélsőséges, akit a támadást követően lelőttek a rendőrök. A tanár Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott diákjainak októberben az egyik óráján, amikor a szólásszabadságról beszélt. Egyes szülők tiltakoztak emiatt, a tanár fenyegetéseket is kapott. Több, a hatóságok által iszlamistaként ismert személy közösségi oldalán fatvát, azaz halálos ítéletet mondott ki a tanárra, mert megítélésük szerint istenkáromlást követett el a karikatúrák bemutatásával.
Az Oroszországban született, csecsen származású támadó a Párizstól északnyugatra fekvő Évreux városában élt. A titkosszolgálatoknak korábban nem volt adatuk róla. A gyilkosság mélyen megrázta a francia közvéleményt.
Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Front elnöke szerint „az iszlamizmus olyan harci ideológia, amelynek térfoglalási eszköze a terrorizmus”. „Miután a terrorizmus háborús cselekmény, háborús törvényhozást igényel” – közölte.