Külföld
A bécsi baloldal társat keres
Stabil az osztrák szociáldemokraták bázisa a bevándorlók körében egy kutatás szerint, a törököknek a fővárosban saját pártjuk is van, amire szinte csak ők szavaznak

Megkezdte hétfőn a koalíciós előtárgyalásokat a bécsi tartományi parlamenti és önkormányzati választások nyertese, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ). Az APA osztrák hírügynökség szerint Michael Ludwig újraválasztott főpolgármester és csapata elsőként a liberális NEOS tárgyalódelegációjával találkozott. Ma kerül sor jelenlegi koalíciós partnereire, a Zöldekre, holnap pedig az országosan kormányzó Osztrák Néppárttal (ÖVP) ülnek le. A jobboldali, bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) nem szándékozik tárgyalni Ludwig.
Az október 11-i választást 41,62 százalékkal megnyerte az SPÖ, két százalékpontot erősítve a 2015-ös eredményéhez képest. A második helyre feljött az ÖVP, a 20,43 százalékos eredmény óriási siker a jobbközép pártnak, hiszen ez több mint a duplája előző eredményének. A Zöldek 14,8 százalékkal harmadikak lettek, három százalékpontot erősítettek. A NEOS 7,47 százaléka 1,31 százalékpontos emelkedést jelent, ami egyúttal ahhoz is elég volt, hogy először megelőzzék az alaposan visszaesett FPÖ-t. A jobboldali párt ugyanis mindössze 7,11 százalékot kapott, noha öt éve még másodikok voltak, csaknem 24 százalékos eredménnyel. Heinz-Christian Strache volt szabadságpárti alkancellár új pártja 3,27 százalékot szerzett, így nem jutott be a törvényhozásba, csak egy kerületi önkormányzatban szerzett mandátumot.
Az OGM-Institut egy kutatásban – amit a Der Standard szemlézett – a Bécsben élő 220 ezer, osztrák állampolgársággal rendelkező bevándorló pártpreferenciáit igyekezett feltérképezni. A két legnagyobb bevándorló csoport – a szerbek és
a törökök – körében magasabb az SPÖ népszerűsége, mint összességében a társadalomban.
A törökök körében jól szerepelt a csak 1,2 százalékot elért, SÖZ nevű baloldali kis párt is, amelynek vezetői törökök. A szerbek körében az FPÖ és Strache is átlagon felül teljesített. A két vizsgált csoport egyébként harmincezer embert jelent Bécsben, a választásra jogosultak három – egyes kerületekben kilenc – százalékát teszik ki.