Külföld

Megújítaná a Kereszténydemokrata Uniót a kormánypárt mindhárom elnökjelöltje

Különböző prioritások

Először vettek részt közös vitán a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártelnökjelöltjei.

Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormányfő, Friedrich Merz, a CDU és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti frakciójának volt vezetője, valamint Norbert Röttgen, a parlament külügyi bizottságának elnöke a CDU ifjúsági szervezete, a Junge Union által szervezett vitán vett részt szombaton. A Junge Union tagok online bejelentkezve kérdezhettek a jelöltektől. Laschet főként miniszterelnöki tapasztalatait emelte ki válaszaiban. Mint mondta, össze akarja tartani a társadalmat, és harcolni akar azért, hogy „a CDU maradjon a centrum pártja”. Röttgen a párt megújításáról beszélt, fiatalabb, digitálisabb, modern pártot képzel el. Merz a gazdaságpolitikára helyezte a hangsúlyt, kiállt „a szociális piacgazdaság ökológiai megújítása” mellett. Szerinte a CDU-nak egyértelmű álláspontot kell képviselnie a politikában. A kormánypárt új elnökét a tervek szerint december 5-én választják meg a CDU delegáltjai Stuttgartban.

Kapcsolódó írásaink

Szavazókat veszíthet a CDU Merz szerint

ĀAz uniópártok támogatóinak túlnyomó többsége továbbra is azt szeretné, hogy Markus Söder legyen a kancellárjelölt, a bajor kormányfő viszont egyelőre nem pályázik a posztra