Külföld

„Magyarországnak nincs takargatnivalója”

Magyarország felháborítónak tartja, hogy az Európai Bizottság enged a politikai, közvetlen és nem átlátható befolyásolásnak, az pedig szomorú, hogy a magyar ellenzék, valamint a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott szervezetek véleményét tekintik elfogulatlannak és pártatlannak - jelentette ki az igazságügyi miniszter Luxembourgban kedden.

„Magyarországnak nincs takargatnivalója”
Most elválik, hogy a jogállamiság és a demokrácia „bajnokainak” valóban fontos-e az átláthatóság – fogalmazott az igazságügyi miniszter
Fotó: Facebook/Varga Judit

Varga Judit az uniós tagországok európai ügyekkel foglalkozó szakminisztereinek tanácsülése szünetében az MTI-nek telefonon nyilatkozva közölte, az uniós bizottság jelentése ismételten bebizonyította: nem más, mint politikai nyomásgyakorlásra alkalmas eszköz.

Kiemelte, jogilag is aggályos, hogy az unió tanácsának elnöki pozícióját betöltő Németország az Általános Ügyek Tanácsa elé hozta az Európai Bizottság nemrégiben bemutatott jogállamisági jelentését, az erre vonatkozó kezdeményezést ugyanis tavaly a tagállamok konszenzus hiányában nem fogadták el.

„Vajon miért nem merik a saját polgáraik előtt nyilvánosan elmondani az Európai Bizottság elhíresült jogállamisági jelentéséről az álláspontjukat -teszi fel a kérdést Varga Judit a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.  „Vajon miért egyedül Lengyelország támogatta ma Luxembourgban azt a magyar javaslatot, hogy az átláthatóság és a valódi demokrácia jegyében legyen minden európai polgár által követhető a 27 tagállam uniós miniszterének eszmecseréje?”

A Tanács eljárási szabályai szerint 20 tagállam támogatása esetén lehetett volna ez a fontos napirendi pont nyilvánosan is követhető. Ehelyett jelenleg zárt ajtók mögött vitázunk sajtószabadságról, átlátható működésről és persze a Vera Jourova felügyelete alatt összeállított és a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott 11 “civil”szervezet megállapításain alapuló, Magyarország kapcsán abszurd és téves megállapításokat tartalmazó jogállamisági jelentésről.

Objektum doboz

Szívesen megkérdeztem volna nyilvánosság előtt, hogy az Európai Bizottság a jelentés összeállításakor miért hagyta figyelmen kívül a Magyar Kormány által készített összefoglalókat, háttéranyagokat -emelte ki. 

Az igazságügyi miniszter aláhúzta, hogy jó lett volna, ha Vera Jourova a nyilvánosság előtt tud számot adni a Magyarországot és a magyar embereket támadó szavaira. Arról is beszámolhatott volna, hogy valóban 3 naponta egyeztet-e informálisan Donáth Anna momentumos EP képviselővel. És ha igen, akkor miért nyilatkozta pár napja egy cseh napilapban, hogy nem egyeztetett a magyar ellenzékkel -írta Varga Judit. 

Objektum doboz

Varga Judit megosztotta a közösségi oldalán, mit mondott el ezzel kapcsolatban a zárt ülésen:

  • A jelentés nem szolgálhat a jogállamisági viták alapjául.
  • A Bizottság nem indokolja, hogy miért választott ki vagy hagyott el bizonyos témákat – például annak a szlovák állampolgárnak az ügyét, aki tisztázatlan körülmények között Belgiumban rendőri brutalitás áldozata lett.
  •  Észrevételeinket a Bizottság figyelmen kívül hagyta. Viszont gyakran utal bizonyos civil szervezetekre – Magyarország esetében 12 civil szervezetre. Ezek közül 11 a közelmúltban pénzügyi támogatásban részesült a Nyílt Társadalom Alapítványtól. A jelentést valójában ezek a civil szervezetek készítették.
  • De ne feledkezzünk meg Donáth Annáról sem, aki szintén társszerző, és akivel Jourová napi kapcsolatban volt.
  • Kettős mérce: az ügyészség Magyarországon nem lehet eléggé független, másutt nem lehet eléggé alárendelt, ami nálunk „rendszerszintű” jelenség, az másutt „viszonylag ritka”.
  • A jelentés aligha erősíti a kölcsönös bizalmat. Viszont legalább egyértelművé vált: a jogállamiság kérdésköre a politikai nyomásgyakorlás eszközeként szolgál bizonyos körök számára.
Objektum doboz

 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom