Külföld

„A nyugat-balkáni régió országainak együtt kell működniük”

 A nyugat-balkáni régió akkor fejlődhet a leginkább, ha a térség országai egységesek és közös a céljuk - hangsúlyozta Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja csütörtökön Belgrádban.

„A nyugat-balkáni régió országainak együtt kell működniük”
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikai és bővítési biztosa
Fotó: EP

 A bővítési biztos nyugat-balkáni körútjának negyedik állomásán, a szerb fővárosban is ismertette azt a 9 milliárd euró összértékű befektetési tervet, amelyet az Európai Unió a térség gazdasági felzárkóztatására szánt. Emellett bemutatta és elemezte az Európai Bizottság Szerbiára vonatkozó országjelentését, és ismertette mindazokat a területeket, amelyeken Belgrádnak előrelépést kell elérnie annak érdekében, hogy folytatódhasson vagy felgyorsulhasson európai integrációja.

Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a nyugat-balkáni országok fővárosai közvetlen összeköttetésben legyenek egymással, vagyis az infrastrukturális projektek keretében meg kell oldani az autópályák és a vasutak fejlesztését. Mint mondta, támogatja az országok „mini Schengenre” vonatkozó elképzelését, vagyis azt a tervet, hogy a határokon a szállított árunak ne kelljen órákat várakoznia, és a munkavállalók is szabadon mozoghassanak Szerbia, Koszovó, Észak-Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Albánia között.

Várhelyi Olivér reményét fejezte ki, hogy az új szerb kormány elkötelezett lesz az európai integráció mellett, és akár még az idei évben megnyílhat egy újabb csatlakozási fejezet Szerbia és az Európai Unió között.

Aleksandar Vucic szerb államfő kiemelte, hogy Szerbia elfogadja a bírálatokat, amelyeket Brüsszel megfogalmazott, és igyekszik a jövőben javítani azokon a területeken, amelyeken az Európai Unió hiányosságokat talált. Ezek a hiányosságok az országjelentés szerint főként az igazságügyet, a jogállamiságot, valamint a szólás- és sajtószabadságot érintik.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom