Külföld
Gyógyszertesztet végeztetne Joe Bidenen ellenfele, Donald Trump amerikai elnök
Államfői adóügyek

Az elnök gyógyszerteszt elvégzését követelte Joe Bidentől a mai elnökjelölti vita előtt. Trump közölte, természetesen magát is alávetné egy ilyen tesztnek. A Biden-kampány tagjai közölték: „Nem is számítunk többre Donald Trumptól, aki fütyült arra, hogy megvédje kétszázezer amerikai életét, hiszen nem dolgozott ki tervet a Covid–19 megfékezésére.” Biden még szombaton egy interjúban a náci Németország propagandaminiszteréhez, Goebbelshez hasonlította az elnököt: „Trump tudja, hogy ha a hazugságot sokáig mondod, többször ismételgeted, akkor az köztudomásúvá válik.” A Trump-kampánycsapat határozottan visszautasította Biden vádját. A Republikánus Zsidó Koalíció (RJC) közleményében úgy fogalmazott: „Ha az egyetlen érved egy vitában az, hogy az ellenfeledet nácinak nevezed, akkor egyáltalán nincs is érved.” Időközben a The New York Times amerikai lap arról számolt be, hogy Donald Trump amerikai elnök 2016-ban és 2017-ben csak 750-750 dollár személyi jövedelemadót fizetett. A lap a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva azt is közölte: Trump az elnöksége előtti 15 évből 10-ben nem fizetett személyi jövedelemadót, mert azt jelentette az adóhivatalnak, hogy legtöbb vállalkozása veszteséges. Az amerikai elnök vasárnap este tartott sajtókonferenciáján a Fehér Házban teljes mértékben hamis hírnek minősítette a lap állításait.