Külföld
Tóth Edina lett az AIDA alelnöke

A fideszes európai parlamenti képviselő megválasztása az elmúlt évek munkájának elismerése, s egyben a magyar néppárti delegáció sikere. Az alelnöki tiszt megszerzésével hazánk pozíciója a digitális belső piaci szabályozás területén is tovább erősödik az Európai Parlamentben.
Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a néppárti frakció után a mai napon a különbizottság alakuló ülésén résztvevő képviselők is támogatásukról biztosítottak. Az AIDA különbizottság alelnökeként azért fogok dolgozni, hogy az érdekelt felekkel - többek között vállalkozásokkal, illetve a tudományos élet és a civil társadalom képviselőivel - konstruktív konzultációt folytathassunk, s a megfogalmazott követelményeket pedig a gyakorlatba is átültessük – emelte ki Tóth Edina.
A néppárti politikus rámutatott: a mesterséges intelligencia számos területen - például az egészségügy, a gépjárművek biztonsága, és az éghajlatváltozás terén - is előnyöket kínálhat. Ugyanakkor a mesterséges intelligencia új kihívásokat is jelent a munka jövője szempontjából, valamint jogi és etikai kérdéseket is felvet.
Mindezek okán törekedni fogok az emberközpontú mesterséges intelligenciáról szóló nemzetközi eszmecsere előmozdítására – mondta el a választást követően Tóth Edina.
Az AIDA különbizottság mellett a Fidesz- KDNP képviselőcsoport tagjai közül az adóügyekkel foglalkozó albizottság tagja Győri Enikő, a rák elleni küzdelemmel foglalkozó különbizottság póttagja Járóka Lívia, az EU összes demokratikus folyamatába való külföldi beavatkozással, többek között a dezinformációval foglalkozó különbizottság póttagja Gál Kinga, valamint az állatok Unión belül és kívül történő szállítását ellenőrző vizsgálóbizottság tagja Hidvéghi Balázs.