Külföld

Olaszországban a jobbközép vezeti a régiók többségét

Döntetlennel végződött a tartományi választások hétfőn véget ért fordulója a még nem végleges adatok szerint, miután a baloldali kormányerő, a Demokrata Párt (PD) és a Liga vezette jobboldali koalíció is három-három tartományt szerzett meg. A másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) a parlament létszámának csökkentéséről tartott népszavazás győzelmét ünnepelte.

Olaszországban a jobbközép vezeti a régiók többségét
Matteo Salvini
Fotó: AFP/NurPhoto/Alessandro Bremec

Matteo Salvini, a Liga vezetője a párt milánói székházában tartott sajtótájékoztatóján nem titkolta, hogy jobban örült volna a négy-kettes eredménynek a jobbközép javára.

„Nem arattunk mindenhol győzelmet, de a jobbközép képviseli a többséget az országban. Ha parlamenti választások lettek volna, több mint ötven százalékot mutattunk volna fel” - jelentette ki Salvini.

Hangoztatta, hogy Liguria, Veneto és Marche régió megszerzésével a jobbközép a húsz tartományból tizenötöt vezet. A becslések szerint a Liga minden tartományban a legnagyobb pártnak bizonyult.

„Nem kérek előrehozott választásokat, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a baloldali Toszkánában a Liga negyven százalékot szerzett, a baloldallal kormányzó M5S pedig eltűnt a régióból” - jelentette ki.

Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a párttól - huszonöt év baloldali kormányzás után - megszerzett Marche tartományban nyilatkozott.

„Egy normális országban holnap parlamenti választást írnának ki” - mondta arra utalva, hogy a római parlamentben még mindig a 2018-as választáson első pártként végzett M5S birtokolja a mandátumok többségét, miközben a mostani tartományi fordulón alig állított jelöltet.

„A kormány tovább gyengült, a jobbközép erősödött a választásokon” - mondta Meloni.

A Toszkána, Campania és Puglia tartományt megtartó PD főtitkára, Nicola Zingaretti úgy nyilatkozott, azok veszítették el a választásokat akik meg akarták buktatni a kormányt.

Az Öt Csillag Mozgalom történelmi eredménynek nevezte a parlamenti létszám csökkentéséről szóló népszavazás sikerét. Vito Crimi, a párt politikai vezetője kijelentette, az M5S ismételten bizonyította, hogy ország hajtóerejének számít. „Az Öt Csillag mozgalmat mindig eltemetik, miközben még mindig itt vagyunk, és egyedül mi hajtunk végre reformokat a lakosság érdekeit képviselve” - hangoztatta Crimi.

Első sajtókommentárok szerint a választás győztesének a 2018-ban jogászprofesszorból lett miniszterelnök, Giuseppe Conte tekinthető, aki a három-hármas eredménnyel, valamint a népszavazás sikerével, most abban bízhat, hogy legalább a 2021-es államfői választásig hivatalban maradhat.

Luciano Fontana a legnagyobb napilap, a Corriere della Sera főszerkesztője szerint a választások buktatás helyett stabilitást adtak a kormánynak, amely most már a törvényhozási ciklus 2023-as végéig kitarthat. „A választás azonban rámutatott, hogy a jobbközép nagyon erős az országban” - vélte Fontana.

Olasz sajtó: A választás tovább bonyolította az olaszországi belpolitikai helyzetet

A bal- és jobboldal választási versengése nem buktatta meg a Giuseppe Conte kormányát, amely a parlamentben meggyengülve folytatja munkáját, miközben a Matteo Salvini vezette jobbközép csaknem maximálisra erősítette területi jelenlétét a kedd reggeli sajtóelemzések szerint. 

A legnagyobb olasz napilap Corriere della Sera úgy írt, Giuseppe Conte miniszterelnök  gratulálhat önmagának, amiért választási részvétel nélkül a kormánypalotában tudott maradni. A Corriere hozzátette, Conte ennek ellenére nincs irigylésre méltó helyzetben, mivel a két kormányerő, a baloldali Demokrata Párt (PD) és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) most majd  „benyújtja neki a számlát”. 

A kormányközeli Il Fatto Quotidiano szerint a kormányt a jobboldallal egyedül küzdő Demokrata Párt (PD) mentette meg. Hozzátette: a választási bukás elkerülése nem oldotta meg a kormányerők közötti feszültséget. Elemzők szerint a Conte-kormány továbbra is viharos tengeren evez tovább.  

A baloldali Toszkána tartomány megtartásával saját PD-főtitkári székét is megmentő Nicola Zingaretti máris a Európai Stabilitási Mechanizmusnak (ESM) az M5S-től elutasított forrásainak felhasználását, valamint a volt belügyminiszter Matteo Salvini tavalyi migrációs törvényeinek eltörlését szorgalmazza, amelyeket az M5S is megszavazott. Sajtóértesülések szerint azonban bármilyen döntés vagy kormányátalakítás csak az amerikai választások után várható.

 A parlamenti létszámcsökkentés „mögé rejtőző” M5S a népszavazást megnyerte, de területileg összeomlott. A 2013 és 2018 között legnagyobb párt alig tíz százalékot mutatott fel, valamint további mandátumot veszített a felsőházban is, ami tovább gyengítette a kormány parlamenti erejét. Az Il Foglio szerint az M5S miután - a párt jelszavait idézve - eltörölte a szegénységet, karcsúsította a parlamentet, most saját magát is megsemmisítette. Elemzők megjegyezték, hogy a párt politikai vezetéséről januárban lemondott Luigi Di Maio most visszaveheti a „teljesen üressé vált” mozgalmat.  

A húsz tartományból már tizenötöt vezető jobbközép soraiból Giorgia Meloni az Olasz Testvérek (FdI) elnöke úgy  vélte, pártja az egyetlen amely országosan jelentősen erősödött. Az FdI megszerezte az utóbbi huszonöt évben baloldali vezetésű Marche régiót. „A kormány nem szenvedett vereséget, de nem vált erősebbé” - jelentette ki Meloni.  

A jobboldali Il Giornale szerint a „kapitány” Matteo Salvininek egyszerre két belső versenytársa is akadt, Giorgia Meloni és a Veneto tartományt immár egymás után harmadszor is elnyerő Luca Zaia. Az újság megjegyezte, hogy a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) nélkül a jobbközép sehol sem győzött volna. 

A tartományi választási fordulóban a jobbközép Liguria, Veneto és Marche tartományt, a balközép Toszkánát, Campaniát és Pugliát tartotta meg. Kedd reggel kezdődött az önkormányzati voksok számlálása, ami pontos képet ad a pártok területi erejéről.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom