Külföld
„Az európai értékek nem eladóak, az uniós források nem adományok”

Az igazságügyi miniszter bejegyzésében felidézte, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a mai napon tartotta meg az Unió helyzetéről szóló első évértékelő beszédét.
Ahogy arról korábban mi is írtunk, leszögezte, hogy az uniós forrásokat bárminemű csalással, korrupcióval és összeférhetetlenséggel szemben meg kell védeni.
Varga Judit rámutatott: Magyarország ezzel egyetért, ez szerintünk sem lehet alku tárgya. Ahogyan a tagállamok vezetőinek júliusi megállapodása sem, ami kimondta, hogy az uniós forrásokat nem lehet politikai nyomásgyakorlásra felhasználni. Az európai értékek ugyanis nem eladóak, az uniós források pedig nem adományok - húzta alá a tárcavezető.
A miniszter arra is emlékeztetett, hogy a Bizottság elnöke megerősítette, a testület szeptember végén közzéteszi az összes tagállamra kiterjedő jogállamisági jelentését.
Varga Judit úgy fogalmazott: bízik benne, hogy a Bizottság környezetvédelmi célkitűzéseit nem a Soros-NGO-k korábbi vádaskodásainak újrahasznosításával kívánja elérni. Hozzátette: az elkövetkező napokban érdekes jogállamisági tényekkel és összehasonlításokkal jelentkezik majd közösségi oldalán. „A jelentésre hangolódva így szeretnék hozzájárulni egy valódi jogállamisági párbeszédhez. És persze érdeklődéssel várom, hogy a Bizottság jelentése elfogulatlan elemzés lesz vagy politikai pamflet” - írta a tárcavezető.