Külföld

Novák Katalin: Élen jár a magyar családtámogatási rendszer Európában, a család és a gazdaság áll a középpontban

Példamutató hazánk teljesítménye

Magyarország fordítja a legtöbbet, a GDP mintegy öt százalékát a családokra Európában, a költségvetésből a 2010-es összeghez képest két és félszer annyi jut erre a célra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy mexikói családügyi konferencián.

Novák Katalin: Élen jár a magyar családtámogatási rendszer Európában, a család és a gazdaság áll a középpontban
A felelős gyermekvállalást támogatjuk – mondta Novák
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Novák Katalin spanyol nyelvű előadásában elmondta, hogy akárcsak a nyugati világ több országának, Magyarországnak is komoly kihívás a demográfiai válság, mivel a magyar lakosság 1981 óta folyamatosan csökken. Ezért 2010-ben a magyar kormány elhatározta, hogy családbarát országot épít, központban a gyermekvállalás előtt álló fiatalok és a gyermekes családok kiemelt támogatásával. Hozzátette: a magyar családpolitikát több olyan ország is támadja, amelyik a bevándorlással kívánja javítani demográfiai mutatóját. Kiemelte: összekötötték a munkát és a családtámogatásokat, és elvárják a szülőktől, hogy munkát vállaljanak, mert a felelős gyermekvállalást támogatják. Az államtitkár úgy fogalmazott: „Hisszük, hogy az értékalapú, családot és a gazdaságot a központba helyező kormányzás képes arra, hogy hosszú távon megfordítsa a negatív demográfiai tendenciákat. Bízunk benne, hogy egyre több ország követ minket ebben, hiszen ezt diktálja a józan ész.”

Kapcsolódó írásaink