Külföld

Földközi-tengeri verseny a gázért

NATO-tagok feszülnek egymásnak a Kelet-Mediterráneumban

Szeptember első napjaiban a török kormány a nemzetközi jogot megsértve hadihajók kíséretében küldött fúróhajókat a ciprusi vizekre. A lépés nemzetközi visszhangja nem maradt el, azóta két gazdasági szövetség feszül egymásnak, Athénnal és Ankarával a frontvonalban.

Földközi-tengeri verseny a gázért
A török hajók jelenlétét provokációként értékelték a térség országai
Fotó: AFP

A Földközi-tenger keleti medencéjében az elmúlt évtizedben indult meg az energiahordozók fokozott kitermelése. A térség tengerparti országai együttműködést kezdeményeztek a közös feltárás és kitermelés érdekében. 2019 januárjában hét ország – Olaszország, Görögország, Ciprus, Izrael, Egyiptom, Jordánia és Palesztina – konzorciumi megállapodást kötött, létrehozván a Kelet-Mediterrán Gázfórumot. A megállapodásba Törökországot nem vonták be, ami válasz volt Ankara közelmúltbéli agresszív külpolitikájára.

A török vezetés kifogásolta is, hogy kihagyták, ezért önállóan kezdett felméréseket. 2019 májusában a Turkish Petrol fúróhajója Ciprustól északnyugatra végzett próbafúrásokat. A török vezetés akcióját azzal legitimálta, hogy szerinte az említett vizek az Észak-ciprusi Török Köztársasághoz tartoznak, amelyet egyedül Törökország ismer el. Ciprus és az Európai Unió elítélte a lépést, és szankciókat vezettek be Ankara ellen, amelyek azonban eddig nem érték el a céljukat.

A török vezetés, hogy elkerülje a nemzetközi izolációt 2019 novemberében megállapodást kötött az ENSZ által elismert Nemzeti Egyetértés Kormányával a polgárháborús Líbiában. A megállapodás részeként a két ország kizárólagos gazdasági övezeteket jelölt ki magának a Földközi-tengeren. Törökország így kívánta ellensúlyozni a Kelet-Mediterrán Gázfórum hatalmi tömbjét. A megállapodás nemzetközi visszhangja természetesen elutasító volt, hiszen ezzel a diplomáciai manőverrel veszélybe kerülhet a gázfórum monopóliuma a térségben.

2020. január 7-én újabb megállapodás született a Kelet-Mediterrán Gázfórum résztvevői között, miszerint új gázvezetéket fognak építeni, amely a földközi-tengeri gázt juttatná Európába. A projekt jövője azonban megkérdőjeleződött nagy költségigénye és a koronavírus okozta gazdasági visszaesés miatt. Kihasználva a gázvezeték tervének kétséges jövőjét, 2020 augusztusában a török fúróhajók már a Ciprustól délnyugatra lévő vizeken végeztek fúrásokat. A fegyveres konfliktus lehetősége nem valószínűsíthető, mivel két NATO-tagország kerülne egymással szembe. A legvalószínűbb forgatókönyv a gázmegállapodások újratárgyalása, ezúttal már Ankara részvételével.

Kapcsolódó írásaink