Külföld

Salvini sürgősen válaszokat követel Contétól

Átláthatóságot vár a jobboldal

Nyílt levélben fordult Giuseppe Conte miniszterelnökhöz Matteo Salvini, a Liga elnöke a Corriere della Sera hasábjain

Salvini sürgősen válaszokat követel Contétól
Matteo Salvini válaszokat akar
Fotó: AFP/NurPhoto/Alessandro Bremec

Felidézte, az egészségügyi minisztérium vezetői is alátámasztják, hogy már az év első heteiben, titkos tanulmányban hozták a miniszterelnök tudomására a Covid–19-járvány előre látható veszélyeit. A kormányfő, tudomást nem véve a tanulmány tartalmáról, orvosi szájmaszkokat és kórházi segédeszközöket küldött Kínának. „Ez a későbbiekben hátrányos helyzetbe hozta az olasz egészségügyet” – írja Salvini. „Minden a legnagyobb rendben van” – ismételgette a kormányfő, miközben tízezrek hunytak el. A tudományos-technikai bizottság javaslatát is figyelmen kívül hagyta, amely a kijárási tilalmat csak a vörös zónákban, nem az ország egész területén javasolta. Salvini azt is nehezményezte, hogy Conte gazdaságvédelmi konstrukció nélkül zárta le az országot. Mint írta, transzparenciát és együttműködést követelnek a jobbközép pártok, hogy közösen keressenek megoldást az ország problémáira.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom