Külföld

Soros embere feltételekhez kötné az uniós forrásokat

Fizetett lobbista a hazánk elleni lejárató kampány fő szervezője – írta hétfőn megjelent cikkében a Magyar Nemzet az Európai Stabilitási Intézet (European Stability Institute – ESI) alapító-elnökéről, Gerald Knausról, akit lapunkban is bemutattunk. Rámutattak, Knaus nemcsak meggyőződésből, hanem kifejezetten pénzügyi okokból is kötődik a Soros-hálózathoz.

Soros embere feltételekhez kötné az uniós forrásokat
Brüsszeli kapcsolatok. Knaus jó viszonyt ápol Josep Borrell uniós főképviselővel is
Fotó: Twitter

„Az általa évek óta folytatott hazánk elleni információs támadássorozatot az ESI igazgatója az elmúlt hónapokban, a koronavírus-járvány idején nemhogy nem függesztette fel, hanem egyenesen fokozta” – írta a lap, példaként említve, hogy Knaus a közösségi oldalán „szisztematikusan, rendezői precizitással osztotta meg a holland köztévé Magyarországot vádoló riportját, amely a betegek állítólagos ellátatlanságáról szólt”.

A cikk arra is kitért, hogy Soros alapítványa is támogatja az ESI-t, 2016-ban például a „kulcsfontosságú európai intézmények megreformálására vonatkozó törekvéseikben” mintegy háromszázezer euróval. A lobbistákat regisztráló uniós oldal – lobbyfacts.eu – szerint az ESI lobbiköltsége tavaly három-négyszázezer euró volt, ami mutatja, hogy nem hagyományos civil szervezetről vagy kutatóintézetről van szó, hanem álcázott lobbiszervezetről.

Az ESI egyébként új jogállamisági eljárásra tett javaslatot az idén júniusban. A mechanizmus Az Európai Unióról szóló szerződés 19. cikkelyén alapulna, amely az Európai Unió Bíróságáról (EUB) szól. Az uniós források kifizetését az EUB jogállamisággal kapcsolatos ítéleteinek végrehajtásához kötnék. Az ESI szerint ez a megoldás áttekinthetőbb és objektívebb, mint a 7. cikkely szerinti eljárás. A jogállamisági kritériumok és az uniós források összekötéséről még nem született egyébként döntés, hazánk és visegrádi országok elutasították.

Kapcsolódó írásaink

Soros karmestere dirigál Berlinben

ĀA budapesti és a varsói kormányt is többször támadta az elmúlt években Gerald Knaus, a 2016-ban megkötött EU–török menekültügyi megállapodás megalkotója