Külföld
A járványtagadókat is befogadja a QAnon
Bővül a mítosz, egymásra találnak az összeesküvéselmélet-hívők
A demokraták körében nem népszerű az elmélet, 72 százalékuk szerint egy szó sem igaz a QAnon által állítottakból. A QAnon-teória röviden összefoglalva azt állítja, hogy a világ elitjének egy jelentős része egy nemzetközi sátánista, gyermekek szexuális célú kereskedelmével foglalkozó szervezet tagja, akik ellen Donald Trump amerikai elnök harcol. Egyébként míg tavaly júliusban az amerikaiak 35 százaléka sosem hallott a QAnonról, addig mára ez a szám 14 százalékra csökkent.
A koronavírus-járvány megjelenése óta a QAnon hívei a járvánnyal kapcsolatos konspirációs elméleteket is igyekeznek beépíteni mitológiájukba. A múlt héten több amerikai nagyvárosban és Londonban is feltűntek a tüntetéseken egymás mellett a QAnon és a koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletekben hívők táblái. Az egyik fő csatlakozási pontot ott találta meg a két tábor, hogy a koronavírus-járvány valójában egy hazugság, amivel el akarják terelni a figyelmet a nemzetközi gyermekkereskedelemről.
Tegnap a berlini tüntetések kapcsán Reinhard Marx német bíboros, München-Freising egyházmegye érseke videóüzenetében kijelentette: a katolikus egyház elutasítja a koronavírusról szóló összeesküvés-elméleteket és a bűnbakképzést, imádsággal és az elesettek megsegítésével válaszol a járványra.