Külföld
Visszasírja Salvinit az olaszok többsége
A megkérdezettek kétharmada azt mondta egy felmérésben, nem érzi magát biztonságban, és az előző, bevándorlásellenes belügyminisztert támogatja
Egyre gyakoribbak az elmúlt napokban az olasz szigeteken a kikötőknél, valamint az önkormányzatoknál tartott bevándorlásellenes tüntetések, amelyek zavargásokká fajulnak. A baloldali kormány hallgatására reagálva Toto Martello, Lampedusa polgármestere vasárnap délutántól általános sztrájkot rendelt el, mire Giuseppe Conte miniszterelnök telefonon Rómába rendelte tárgyalásokra. Lampedusa polgármestere a kormányfővel való tárgyalásokig felfüggesztette az általános sztrájkot. Tegnap délután került sor Rómában a kormányfő, Martello, valamint Nello Musumeci szicíliai kormányzó közötti találkozóra, amelyen a migráció kezelésében érintett miniszterek is részt vettek.
Előző nap a Sea-Watch 4 német civil hajó kikötési engedélyt kapott Leoluca Orlandótól, Palermo polgármesterétől. A hajó alig két hete kezdte meg a munkát, és 353 illegális bevándorlóval a fedélzetén máris Olaszországba érkezett. A kormány által biztosított Allegra elnevezésű karanténhajón helyezik el az újonnan érkezett afrikai migránsokat anélkül, hogy a szárazföldre lépnének. A Sea-Eye civil szervezet által működtetett hajó legénysége szerint a fedélzeten több mint száz kísérő nélküli kiskorú is tartózkodott, továbbá huszonkét nő, akik között várandósok is vannak. A koronavírus tüneteit mutató utasokat elkülönítették.
A Sea-Eye szóvivője háláját fejezte ki Palermo polgármesterének a szolidaritásáért, majd a Rai Tre tévécsatornán súlyos kritikával illette az olasz kormány migrációs politikáját, amiért „hagyja, hogy a tengerben pusztuljanak az emberek”.
Az olaszok 65 százaléka nem érzi biztonságban magát hazájában, és visszasírja azt az időt, amikor Matteo Salvini volt a belügyminiszter – világított rá az Affari Italiani hírportál által a migrációs helyzetről készített közvélemény-kutatás. A megkérdezettek 55 százaléka Luiciana Lamorgese belügyminiszter azonnali távozását sürgeti, 57 százalékuk pedig veszélyesnek tartja a baloldali kormány által életbe léptetett migrációs intézkedéseket, amelyek enyhítik a Salvini-féle csomag szigorát.