Külföld
Fél az osztrák és német zsidó közösség

Ijesztő, de sajnos nem meglepő, hogy nemrég megtámadták a grazi zsidó közösség vezetőjét – nyilatkozta a Die Presse napilapnak Wolfgang Sobotka, az osztrák parlament elnöke, aki közös interjút adott Katharina von Schnurbeinnel, az Európai Bizottság antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős koordinátorával. Sobotka emlékeztetett, egy 2018 végén készült kutatás szerint az ausztriai lakosság tíz százaléka nyíltan vállalja antiszemita nézeteit, harminc százalék pedig szintén így érez, de megtartja magának a véleményét. Megjegyezte, a török és arab migránsok között ezek a számok még magasabbak.
Azzal kapcsolatban, hogy a grazi támadó egy szíriai menedékkérő, Schnurbein azt mondta, óvatos az olyan állításokkal, hogy a napjaink európai antiszemitizmusa importált volna, hiszen körülbelül kétezer éve jelen van, és a holokausztért is a nácik a felelősek. Az is igaz viszont – mutatott rá –, hogy sok bevándorló gyerekkora óta azt tanulta, hogy a zsidók és Izrael állam az ellenségeik. A mai antiszemitizmus forrásaival kapcsolatban elmondta, a holokauszttagadást is magában foglaló szélsőjobboldali antiszemitizmus jól ismert, a szélsőbaloldali megfelelője azonban gyakran az anticionizmus mögé bújik. Sobotka is rámutatott, hogy sokáig csak a szélsőjobboldali antiszemitizmusra figyeltek oda, a szélsőbaloldalira és a bevándorlók köztire nem.
Ahogyan arra a Die Presse újságírója is emlékeztetett, az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) kutatása szerint tízből négy zsidó ember fontolgatja, hogy kivándorol Európából, és Schnurbein is sokszor hallotta már, hogy az idősebb zsidó emberek inkább maradnának, de a gyerekeiknek azt ajánlják, máshol éljenek. Az interjúban az is szóba került, hogy Németországban nem javasolják a kipa viselését az utcán, ezzel kapcsolatban Sobotka arról beszélt, hogy az egész társadalomnak fel kell lépnie az antiszemita tendenciák ellen.
Nemrég Michael Roth német külügyi államtitkár „tomboló magyarországi antiszemitizmusra” figyelmeztetett egy lapinterjúban. A George Sorossal együttműködő szociáldemokrata politikus megjegyzése nem maradt válasz nélkül, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter be is kérette a budapesti német nagykövetet. Varga Judit igazságügyi miniszter pedig hivatalos levélben emlékeztette Rothot, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben és más országokkal ellentétben sikeresen is harcol ellene. Mint írta: „Az államtitkár megnyilvánulása a kettős mérce és a megalapozatlan vádak újabb példája, amellyel a közös európai értékekre hivatkozva próbál nyomást gyakorolni több tagállam demokratikusan megválasztott kormányára, köztük Magyarországra.” Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Roth kijelentése a 30-as évek német propagandáját idézi.