Külföld

A költségvetéshez csatolt jogállamisági záradékot sürget négy EP-frakcióvezető

Levél Von der Leyennek

Jogállamisági záradékot sürgettek szerdán az Európai Parlament (EP) négy frakciójának vezetője a hétéves uniós keretköltségvetés elfogadásának feltételeként.

„Hivatalos jogállamisági záradék nélkül nem tudunk előrehaladni a következő uniós költségvetés elfogadásában” – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellárnak és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének címzett levelében az Európai Parlament négy frakciójának elnöke. A szerdán Twitteren közzétett levélben Manfred Weber, az Európai Néppárt, Iratxe Garcia Pérez, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége, Dacian Cioloș, a Renew Europe (Megújuló Európa) és Ska Keller, a Zöldek képviselőcsoportjának elnöke hangsúlyozta: a jogállamiságot védelmező uniós eszközök eddig nem bizonyultak elégségesnek. Álláspontjuk szerint az Európai Bizottság számára nagyobb hatáskört kell biztosítani annak érdekében, hogy számon kérhesse a tagországoktól a jogállamiság megsértését. Elérkezett az idő, hogy kimondjuk, hogy a választási győzelem egyetlen országban sem jogosít fel az uniós értékektől való eltávolodásra – írták az Európai Parlament frakcióinak vezetői.

Kapcsolódó írásaink

Maratoni vita Brüsszelben

ĀOrbán Viktor: Magyarország azt kérte, adjanak garanciát arra, hogy mihamarabb lezárják az ország ellen indított jogállamisági eljárást