Külföld

Cihanouszkaja: Készek vagyunk tárgyalni, de a küzdelmet nem adjuk fel

„Békés forradalom” zajlik Fehéroroszországban, az ellenzék kész tárgyalni, azonban a küzdelmet nem adja fel - hangsúlyozta Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának keddi rendkívüli ülésén.

Cihanouszkaja: Készek vagyunk tárgyalni, de a küzdelmet nem adjuk fel
Az ellenzék kész tárgyalni, azonban a küzdelmet nem adja fel Fehéroroszországban
Fotó: Sergei SUPINSKY / AFP

 A Litvániában tartózkodó Cihanouszkaja videokapcsolaton keresztül elmondta, hogy országában demokratikus forradalom zajlik, amelynek célja, hogy tisztességes, szabad választásra kerüljön sor és a polgárok addig fognak tiltakozni, amíg ezt el nem érik.

„A megmozdulás sem nem oroszellenes, sem nem oroszbarát. Az Európai Unióval kapcsolatban is semleges álláspontot képvisel és geopolitikai manőverről sincs szó. Egyszerűen csak szabadon szeretnénk dönteni az országunk jövőjéről” - szögezte le.

Az elnökválasztás ellenzéki jelöltje elmondta, hogy nemzetközi szervezetek bevonásával hajlandók tárgyalni a fehérorosz hatóságokkal, és a politikai megfélemlítés hatására sem hátrálnak meg.

Helga Schmid, az unió külügyi szolgálatának főtitkára, közölte, hogy az EU nemsokára befejezi a tüntetések elnyomásáért felelősök elleni szankciók előkészítését, amelyek a fehérorosz népre semmiképpen nem lesznek negatív hatással.

Azt is elmondta, hogy pénteken az EU küldöttsége Bécsbe utazik, hogy tárgyaljon az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőivel arról, milyen szerepet játszhat nemzetközi szervezet, a fehérorosz felek közötti párbeszédben.

Alkotmánybíróság: Társadalmi szervezetek nem vizsgálhatják felül a választási eredményeket

Társadalmi szervezetek nem vizsgálhatják felül az elnökválasztás eredményét, az ezzel a céllal megalakult ellenzéki Koordinációs Tanács nem felel meg a köztársaság alapokmányának - jelentette ki kedden a fehérorosz alkotmánybíróság elnöke.

Pjotr Miklasevics, akit a BelTa helyi hírügynökség idézett, hangoztatta, hogy az alkotmány nem rendelkezik az elnökválasztás eredményeinek felülvizsgálatára jogosult társadalmi szervezetekről. Éppen ezért a Koordinációs Tanács megalakítása, amely célul tűzte ki a fehéroroszországi elnökválasztás eredményeinek felülvizsgálatát, nincs összhangban az alkotmányban foglalt előírásokkal, a választójogi törvénnyel, így törvénytelen.     

Az alkotmánybíróság elnöke felhívta minden állampolgár és társadalmi szervezet figyelmét arra, hogy tartsák tiszteletben az alaptörvény előírásait - mondta Miklasevics.

Ezzel egy időben a fehérorosz ellenzék bejelentette, hogy kész kijelölni azokat a képviselőit, akik tárgyalásokat folytatnának a hatóságokkal.

Ezt Szvjatlana Cihanouszkaja, az ellenzék Litvániában tartózkodó volt elnökjelöltje közölte kedden videokonferencián keresztül az Európa Parlament külügyi bizottságával. A soron kívül összehívott ülésen beszélt a fehéroroszországi elnökválasztás eredményének meghamisításáról is. Azt is állította, hogy a választást követően kibontakozott tiltakozások során legalább hat ember veszítette életét.

Tüntető gitárral a pajzzsal felszerelkezett rendőri erők sorfala előtt
Tüntető gitárral a pajzzsal felszerelkezett rendőri erők sorfala előtt
Fotó: Marina Serebryakova / ANADOLU

Letartóztatásba helyezték az ellenzéki Koordinációs Tanács két elnökségi tagját

A Koordinációs Tanács a törvényes kereteken belül folytatja működését - jelentette be kedden Minszkben a tanács egyik elnökségi tagja, Paval Latuska, miután tanúként kihallgatták őt a fehérorosz ellenzéki szervezet megalakításával kapcsolatban indított büntetőügyben. Közben egy minszki bíróság tíznapos letartóztatásba helyezte az elnökség két másik tagját, Szjarhej Dileuszkit és Olha Kovalkovát.

A volt színházigazgató, Paval Latuska a kihallgatás után a sajtónak azt mondta a TASZSZ orosz hírügynökség szerint, hogy titoktartási nyilatkozatot kellett aláírnia, de a nyomozók nem próbáltak nyomást gyakorolni rá. A Reuters hírügynökség minszki tudósítása szerint ugyanakkor azt mondta: „Megpróbálják elérni, hogy elhagyjam az országot... letartóztatással és börtönbeli erőszakkal fenyegettek, de nem áll szándékomban elhagyni az országot.”

Nyilatkozatában Latuska leszögezte, hogy a Koordinációs Tanács folytatja működését, de nem lép túl a törvényes kereteken. „Kötelességemnek érzem, hogy párbeszéd útján találjak kiutat a politikai válságból. Ezt akarja a fehérorosz társadalom többsége is” - mondta.

A fehérorosz hatóságok a Reuters szerint változatos eszközökkel próbálnak nyomást gyakorolni az elnökválasztás eredményét el nem ismerő ellenzékre. Egyes tagjait őrizetbe vették, másokat tanúként hallgatnak ki, megint másokat bíróság elé idéznek. Hétfőn például a Koordinációs Tanács két elnökségi tagját, Olha Kovalkovát és Szjarhej Dileuszkit a rendőrség különleges részlege őrizetbe vette, a minszki traktorgyár bejáratánál, engedély nélkül tartott tömegtüntetés szervezésével vádolva őket.

Egy minszki bíróság kedden tíznapos adminisztratív letartóztatásba helyezte mindkettőjüket (az adminisztratív letartóztatás egy rövid időszakra szóló börtönbüntetés). Dileuszki esetében annyi tudható: az a vád ellene, hogy nem tett eleget a hatóságok utasításának. Részleteket azonban nem közöltek erről. Ami Kovalkovát illeti, a Koordinációs Tanács sajtószolgálata nem tudott konkrétumokat. Ügyvédje ugyanakkor tudtatta, hogy megfellebbezik a bírósági határozatot.

Az állami nyomozó hatóság szerdára beidézte Szvetlana Alekszijevics Nobel díjas írót, a koordinációs tanács elnökségének tagját tanúként a hatóságok által államellenesként feltüntetett szervezet megalakításának az ügyében.

Az ellenzék egy héttel korábban alakította meg a Koordinációs Tanácsot, amelynek az a célja, hogy tárgyalásos úton megegyezzen a kormánnyal a hatalom átadásáról. Több tucat tagja között értelmiségiek és politikusok is vannak. A hatóságok azonban a múlt csütörtökön büntetőjogi eljárást indítottak a testület ellen a hatalom megszerzésére tett illegális kísérlet vádjával, majd őrizetbe vették a tanács két vezető tagját, Makszim Znak jogászt és Szjarhej Dileuszki traktorgyári munkást (utóbbit hétfőn másodízben vették őrizetbe). A tanács tagja az ellenzék vezetője, Szvjatlana Cihanouszkaja is, aki a napokban Litvániába menekült.

Fehéroroszország a terveknek megfelelően fizeti vissza küladósságát az idén

A fehérorosz pénzügyminiszter szerint országa a terveknek megfelelő ütemben rendezi küladósságát az idén, míg a jegybank egyik képviselője szerint nem terveznek tőkellenőrzést bevezetni.

A Belta fehérorosz állami hírügynökégnek Juri Szeliversztov pénzügyminiszter azt mondta, hogy az adósság egy részét már az év elején újrafinanszírozták és hogy még folyamatban vannak hasonló ügyletek, többek között orosz bankokkal, így biztosra vehető, hogy az idén esedékes adósságot rendezi Minszk.

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Fehéroroszországnak idén 3,6 milliárd dollár adósságot kell rendeznie, amiből 2 milliárd dollárt már vissza is fizetett.

Ugyancsak kedden a fehérorosz központi bank igazgatótanácsának egyik tagja, Dmitri Murin azt mondta, hogy a jegybank nem tervez tőkeellenőrzést bevezetni a fehérorosz rubel árfolyamgyengülésének a megállítása céljából.

Az elnökválasztások után bizonytalanná vált belpolitikai helyzet hatására erőteljesen gyengült a fehérorosz rubel árfolyama az euróhoz képest. Idén eddig csaknem 30 százalékot, csak kedden délelőtt 1,5 százalékot veszített jegyzéséből az euróval szemben a fehérorosz rubel.

Fehéroroszország arany- és devizatartaléka 8,857 milliárd dollár volt augusztus elején, ami valószínűleg csökkent a fehérorosz rubel támogatását célzó intervenciók hatására - nyilatkozta az illetékes a Reuters hírügynökségnek.  

Dmitri Murin nem lát okot arra, hogy most kamatot emeljen a jegybank, de nem zárta ki annak a valószínűségét, hogy erre egy későbbi időpontban sor kerülhet. A jegybanki alapkamat jelenleg 7,75 százalék, a következő kamatdöntő ülését októberben tartja a monetáris bizottság.

Felmentették hivatalából a fehérorosz ortodox egyház vezetőjét

Az orosz ortodox egyház szinódusa kedden felmentette hivatalából a fehérorosz ortodox egyház vezetőjét, Pavel (Ponomarjov) minszki és zaszlavi metropolitát, akinek helyére Veniamin (Tupeka) bariszavi és maringorszki püspököt nevezték ki - közölte Vlagyimir Lagojda, a moszkvai patriarkátus szóvivője.

A tájékoztatás szerint Veniamin időlegesen még ellátja a bariszavi egyházmegye irányítását.

Pavel 2013 decembere óta látta el hivatalát a fehérorosz ortodox egyház élén, most a kubáni egyházmegyét fogja vezetni. A Nasa Niva helyi hírportál szerint Veniamin személyében első alkalommal kerül fehérorosz pap a fehérorosz ortodox egyház élére.

A Vesztyi orosz hírportál úgy tudja, hogy Pavel korábban azzal a kéréssel fordult Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökhöz, hogy fékezze meg az újraválasztása miatt kibontakozott tüntetések résztvevőivel szembeni alkalmazott hatósági erőszakot. A pap egyben önmérsékletre és leleményességre intette az ország lakosságát.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom