Külföld
Katonai hatalomátvétel történt Maliban, a lázadók hiába hízelegnek a Nyugatnak
Demokratikus diktatúra
A fellázadt katonák elfogták és némi ráhatással lemondatták Ibrahim Boubacar Keïta elnököt és Boubou Cissé kormányfőt, majd Assimi Goita ezredest nevezték ki az imént említett szervezet élére, aki az ország középső részén vezette a dzsihadisták elleni küzdelmet. Közben pedig mindent megpróbáltak, hogy a puccs által megszerzett hatalmat a Nyugat szemében is legitimálják: a kormányzati dolgozók zömét a helyükön hagyták, hitet téve a demokrácia mellett „észszerű időn belüli” parlamenti választásokat és a Mali által megkötött nemzetközi szerződések tiszteletben tartását ígérték. Ennek ellenére az ENSZ, az Egyesült Államok, az EU, az Afrikai Unió és a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége is követelte a visszatérést az alkotmányos rendhez, és a bebörtönzött vezetők szabadon bocsátását.