Külföld

Egységes érdekképviselet létrehozásáról állapodtak meg a felvidéki magyar pártok

Szándéknyilatkozatot írtak alá az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői Révkomáromban csütörtökön.

Egységes érdekképviselet létrehozásáról állapodtak meg a felvidéki magyar pártok
Három felvidéki magyar párt vezetői közös szándéknyilatkozatot írtak alá az egységes érdekképviselet létrehozásáról Komáromban
Fotó: felvidek.ma/Szalai Erika

Az új egyesített magyar párt létrehozásáról két héttel korábban született meg a megegyezés a három politikai csoportosulás között.

A révkomáromi Tiszti Pavilonban aláírt dokumentum a „Viribus Unitis/Egyesült Erővel - Komáromi nyilatkozat” nevet kapta. Annak aláírói egyebek mellett leszögezik: tudatosítják, hogy a felvidéki magyar közösség jövője, jogainak bővítése és az általuk lakott régiók fejlődése csak erős magyar érdekképviselettel és társadalmi összefogással biztosítható

Ennek alapján pedig kijelentik: „egy, de sokszínű politikai nézeteket magában foglaló pártként veszünk részt a soron következő választásokon.” A dokumentumban hangsúlyozzák azt is, hogy a helyi magyarságra a „Szlovák Köztársaság államalkotó közösségeként, egyben a magyar nemzet részeként” tekintenek.     

Forró Krisztián, az MKP elnöke, aki örömtelinek mondta, hogy a dokumentum aláírására Szent István ünnepén került sor, a szándéknyilatkozat aláírásának ünnepélyes aktusát követő sajtótájékoztatón az egység megteremtése irányába tett „következő fontos lépésnek” nevezte a nyilatkozatot, amely a három résztvevő párt felelősségteljességét mutatja. Forró Krisztián hangsúlyozta: az egységes politikai képviselet csak eszköz, mert a cél a felvidéki magyarok fejlődésének és gyarapodásának biztosítása.     

Az egységes magyar párt voltaképpeni létrehozását megelőző technikai részletekről, illetve az ideológiai kérdésekről a három párt által jelölt szakértőkből álló két munkacsoport folytat majd egyeztetést. Ezzel kapcsolatban az MKP elnöke azt mondta: ezen az úton kompromisszumokat kell majd kötni, de kompromisszumok nélkül nincs egység. Hozzátette: az egység minden felvidéki magyar felelőssége, és ezért kéri a közösség minden tagját, hogy csatlakozzanak ehhez az elképzeléshez.     

Solymos László, a Most-Híd elnöke az új párt megalakulásához vezető folyamatról azt mondta: nehéz út elején állnak. Rámutatott: az egység kialakítása során szükség lesz kompromisszumokra, de ez az út nem az eddigi értékek feladásáról szól, hiszen a szlovákiai magyar társadalomnak sokszínűsége adja erejét.     

Mózes Szabolcs, az Összefogás mozgalom elnöke a nyilatkozatot nagyon komoly vállalásnak minősítette, és leszögezte: nem fogják engedni, hogy ez a próbálkozás sikertelen legyen.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom